Deutsch Tamás: A dollárbaloldal gátolja a magyarok uniós forráshoz jutását

Gyurcsányék már nem tagadják, hogy saját hazájuk ellen áskálódnak – jelentette ki az EP-képviselő.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 04. 25. 19:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar politikában tevékenykedő dollárbaloldali politikusok minden energiájukkal azon dolgoznak, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá a jog szerint nekik járó európai uniós forrásokhoz – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti képviselője az MTI-nek adott nyilatkozatában kedden Brüsszelben. A politikus felhívta a figyelmet: hétfőn Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt azt a kijelentést tette, hogy „hazafias kötelezettsége megakadályozni, hogy az uniós pénzek megérkezzenek Magyarországra”. A kormánypárti EP-képviselő véleménye szerint, 

a dollárbaloldal évek óta egyre elszántabban áskálódik a saját hazája ellen, azzal a különbséggel, hogy ezt korábban letagadták.

Úgy fogalmazott: 

Gyurcsány Ferenc néhány héttel ezelőtti rádióinterjújában nyilvánosan bevallotta, hogy nagyon aktívan azon dolgoznak, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá forrásokhoz, továbbá azt, hogy az Európai Bizottságnak nem jogi problémái vannak Magyarországgal, hanem politikai nyomást akar gyakorolni. Gyurcsány beismerése után a dollárbaloldal immáron azzal büszkélkedik, hogy saját hazájuk ellen dolgoznak.

Mint mondta,

„egészen gyalázatos ilyen cselekedettel büszkélkedni, már csak azért is, mert a magyar dollárbaloldal az egyetlen olyan ellenzék a 27 európai uniós országban, amelyik azért akar tenni, hogy a saját országa ne juthasson hozzá az uniós fejlesztési pénzekhez”.

Hozzátette: 

A többi ország ellenzéke ebben a kérdésben nem támadja hátba a saját országát, a saját polgárait, sőt inkább azért kívánnak tenni, hogy minél több uniós forráshoz jusson a hazájuk.

Deutsch Tamás szerint Molnár Csaba olyan kijelentéseket tett, amilyenekre csak „gazemberek vetemedhetnek”.

Az, aki a közössége megbízásából, a saját nemzetének az érdekképviselője az európai politikában, gazemberséget követ el, mikor saját közössége érdekei ellen cselekszik. A magyar dollárbaloldal azért dolgozik, hogy Magyarország ne jusson hozzá azokhoz a forrásokhoz, amely által 138 ezer magyar pedagógus bérét lehetne felemelni, amivel sok százezer magyar kis- és középvállalkozás gazdasági tevékenységét elő lehetne segíteni, továbbá olyan energiaberuházásokat lehetne végrehajtani, amelyek megerősítenék az energiaszuverenitást, a rezsicsökkentés alapját

– taglalta.
A képviselő szavai szerint 

„a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői számára az a hazafias kötelezettség, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a magyaroknak járó európai uniós fejlesztési forrásokat az Európai Bizottság ne tudja politikai okokból jogszerűtlenül visszatartani, és a magyar emberek minél előbb hozzájussanak ezekhez a kifizetésekhez.” 

Egyetlen egy dolog érdekli a dollárbaloldalt: saját hatalmi vágyaik. Minél rosszabb helyzetben van Magyarország, annál több politikai mozgásteret remélnek. A magyar polgárok döntő többsége azonban átlát a szitán, és nem engedi meg, hogy ez a törekvés teret nyerjen

– nyilatkozta Deutsch Tamás.

Borítókép: Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az EP oktatási és kulturális szakbizottságának budapesti látogatásáról tartott budapesti sajtótájékoztatón 2022. október 28-án (Forrás: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.