A vádirat szerint a bűnszervezet vezetője, egy 47 éves férfi 2018-ban a darkneten egy olyan nemzetközi pedofilfórumot hozott létre, amelynek felhasználói anonim módon, titkosított kommunikáció keretében tettek hozzáférhetővé, illetve osztottak meg gyermekpornográf tartalmakat.
A férfi a lakásán lévő szerverről üzemeltette a pedofil chatoldalt, amelynek több ezer hazai és külföldi felhasználója, illetve napi szinten több száz látogatója volt. A férfi az oldal kialakításán, működtetésén, fejlesztésén és technikai karbantartásán túl moderálta a beszélgetéseket, a felhasználókat különféle jogosultságokkal ruházta fel vagy éppen kitiltotta őket a fórumról, és mindemellett rendszeresen, nagy mennyiségben tett közzé gyermekpornográf tartalmakat.
Az ügy többi vádlottja különböző felhasználónéven rendszeres látogatója és felhasználója volt az oldalnak, és azon privát üzenetek formájában vagy a központi chatablakban – ez utóbbi esetben több száz felhasználó számára – rendszeresen tettek hozzáférhetővé gyermekekről készült pornográf felvételeket.
A vádlottak elfogásakor a nyomozók számos informatikai, illetve adathordozó eszközt, valamint a bűnszervezet vezetőjének lakásán a chatoldalt üzemeltető szervert is lefoglalták, amelynek leállításával az oldal elérhetetlenné vált. A nyomozók a vádlottaktól lefoglalt eszközökön több tízezer gyermekpornográf felvételt találtak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!