Bérgyilkossal akarta megöletni gyermekei apját egy ápolónő
Elítélték az elkövetőket.
Elítélték az elkövetőket.

Május 26-án hirdetnek ítéletet Fekete-Győrék ellen, akiknek hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelniük.

Szexuális erőszak minősített esetével is vádolják a bűnbandát, amiért húsz évet is kaphatnak halmazati büntetésként.

Török Zsolt a tárgyalást elnapolta, a bizonyítási indítványokról, amelyek elutasítását kérte a vád képviselője, a pénteki napon dönt.

Megdöbbentette a szakértőket, hogy a vádlottak gyakorlatilag jópofa csínytevésként kezelték a történteket.

Májusnál korábban nem zárulhat le a bizonyítási eljárás, így legkorábban csak akkor várható az elsőfokú ítélet.

A baloldal kedvelte vendéglátós tölti két jogerős büntetését is, 2030-ban szabadul.

Próbálja kisebbnek láttatni tettét Fekete-Győr András, aki 2018-ban egy tüntetésen füstgránátot dobott a rendőrök közé.
Jó heccnek gondolták a Ráday utcai kollégium felgyújtását, a tűzben egy négy gyermekes apa életét vesztette.

A Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa előtt egy ember volt, aki beismerte, hogy 2003 és 2005 között négy alkalommal borítékban összesen 250 ezer forintot vett át felettesétől.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.