Válaszában Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
pontról pontra cáfolta a képviselőt, tájékoztatva hogy a mentőautóban kicserélték az eszközöket, a mentőautók átlagéletkora pedig öt évre csökkent a 2010 körüli nyolc év után, a modernebb felszereléssel tehát biztonságosabbá tették az ellátást.
Az ügyeleti rendszerről kifejtette: úgy működik, hogy minden eseményt naplóznak, nagy baj esetén a 112-t hívja, kis baj esetén a 1830-as számot, azaz nem megy el az idő a sok telefonszám közül a megfelelő kikeresésével. Rámutatott, korábban gondot jelentett, hogy a betegek nem érték el az ügyeletet, de amióta élesben megy az új rendszer, nem történt ilyen. Április közepéig 22 363 betegnek nyújtottak segítséget, amiből 32-ben szorultak gyorsabb ellátásra, 43 telephelyen tartottak háziorvosi ügyeletet, 13 490 betegnek segítettek hétköznapi éjszakai ügyeletben. Sürgősségi ügyeletben 1561 beteget láttak el, hétvégén 14 és reggel 8 között pedig a sürgősségi ügyeletek 7312 emberen segítettek – részletezte az államtitkár.
Hangsúlyozta, nem volt olyan beteg, akihez nem ment ki az ügyelet, az orvosnak egy órában egy beteget kell ellátni, itt sem torlódás, sem halasztott beavatkozás nem lehet. Tehát nem igaz az a vád, hogy ez egy alultervezett, a betegeket nem segítő rendszer lenne
– vonta le a következtetést az államtitkár. – Konkrét panasz nem érkezett, az ellenzéki képviselő sem tudott egyet sem mondani – mondta Rétvári Bence.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!