Házilag nyomtatott rendszámmal bukott le egy behozott Mercedes

Egyedi azonosítójellel visszaélés gyanújával eljárást folytat egy huszonegy éves férfival szemben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság.

Magyar Nemzet
2023. 05. 11. 11:25
Otthon nyomtatott rendszámmal lebukott gépkocsi 2023. május 9-én Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiskunhalasi járőrök kedden délután megállítottak egy huszonegy éves férfit, aki az 53-as számú főúton közlekedett személygépkocsival. A sofőr mellett a járművet is ellenőrizték, és feltűnt, hogy a rendszámmal valami nem stimmel. A karakterek megegyeztek, de kiderült, hogy a rendszámtáblát a vezető készítette.

A férfi elmondta, hogy az eredeti rendszámtáblát le kellett adnia külföldön, de 

használni akarta a kocsit a magyarországi honosításig. Ezért úgy döntött, hogy nyomtat magának egy rendszámtáblát. 

A matricát gumira ragasztotta, és felszerelte a kocsira, hogy vásárolni vagy orvoshoz tudjon vele menni.

A járőrök a hamis rendszámtáblákat lefoglalták, és előállították a sofőrt. Egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett megalapozott gyanújával indult büntetőeljárás az ügyben.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívta a figyelmet, hogy a hatályos rendelkezések szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki egyedi azonosítójelet eltávolít vagy meghamisít, továbbá olyan dolgot szerez meg, használ fel vagy olyan dologról rendelkezik, amelynek egyedi azonosítójele hamis, hamisított, vagy amelynek egyedi azonosítójelét eltávolították.

Borítókép: A jármű a nyomtatott rendszámmal (Forrás: rendőrség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.