időjárás 4°C Stefánia 2023. november 28.
logo

Bauer Tamás szerint hazugságot hirdet Dobrevék plakátja

Munkatársunktól
2023.05.11. 18:10 2023.05.13. 11:10
Bauer Tamás szerint hazugságot hirdet Dobrevék plakátja

– Nem mond igazat a Demokratikus Koalíció béremelésről szóló plakátja – írta Facebook-bejegyzésében Bauer Tamás, a párt volt alelnöke. Mint azt fejtegette, ez a plakát mindenkinek béremelést ígér, ami hazugság, mert azt az állam csak a közszférában tudja végrehajtani. Úgy vélekedett, hogy a Medgyessy-kormány annak idején nagy arányban emelte a pedagógusok, az ápolónők és a közigazgatási dolgozók bérét, és ezt „rosszul tette”, mert emiatt volt szükség az MSZP–SZDSZ-kormányok idején a megszorításokra, ami végül a Fidesz-kormány kétharmados parlamenti többségéhez vezetett. 

Emlékezhetnének rá azok is, akik ezt a plakátot kiadták. Nem tudom, lesz-e valaha Dobrev-kormány, de azt tudom, hogy ha lesz is, nem lesz lehetősége a bérek általános emelésére

– közölte a politikus.

 

Borítókép: Bauer Tamás (Fotó: MTI/Beliczay László)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.