Zebrán tátongó kátyú okozott bokaficamot Tatán, az autósok sincsenek biztonságban

A tatai lakos elmondta, akkora kátyú éktelenkedik az átkelő közepén, amiben nem csak az ember lába, de a kocsik kereke is el tud tűnni.

Magyar Nemzet
Forrás: KEMMA2023. 05. 19. 14:42
Forrás: Kemma.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tatai infrastruktúra terén nagy kontrasztokba ütközhet a szemlélődő – míg nemrég még az okoszebra volt a téma, most itt a horrorzebra is.

Tatán forgalmas gyalogos-átkelőhelynek számít az 1-es főút belterületi szakaszán, a vasútállomás kereszteződésénél található zebra, lévén az állomásra, illetve onnan érkezők rendszeresen azon kelnek át. A Kemma egyik olvasója küldött képet a szerkesztőségnek, felhívva a figyelmet a zebrán tátongó, autósokat és gyalogosokat egyaránt veszélyeztető gödörméretű kátyúra. 

A kátyú, amely emberi lábak és autók kerekeinek eltüntetésére egyaránt alkalmas (Fotó: Kemma.hu)

Mellette megosztotta történetét is, miszerint

a minap a vasútállomásról tartott hazafelé, amikor átkelt ezen a zebrán. Arra azonban nem számított, hogy nemcsak arra kell figyelnie, hogy az autók biztonságosan meg is adják számára az elsőbbséget, hanem arra is, hogy ne törje ki a lábát.

Ez nem is sikerült neki, egy bokaficam és esés lett a jutalma.

Borítókép: Olvasói kép a zebráról (Fotó: Kemma.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.