– Az európai szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása – jelentette ki a lengyel miniszterelnök csütörtökön a lengyel közszolgálati rádió által közvetített moldovai sajtóértekezletén.
Kiállt Magyarország mellett a lengyel miniszterelnök
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerint az EU működésének a rombolása szakadékba vezet.

Mateusz Morawiecki az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján a jövő év második félévi magyar uniós tanácsi elnökség felfüggesztését javasoló európai parlamenti állásfoglalásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy csak amolyan óbégatásról van szó az EP részéről, hiszen, ez a lépés nyílt megsértése lenne az uniós szabályok legfontosabb formájának, vagyis az alapszerződéseknek.
– Az Európai Unió működésének ilyen rombolása nemcsak zsákutca, hanem egy szakadékba vezető út
– jelentette ki Morawiecki.
A lengyel miniszterelnök megerősítette a tagállami vétójog megőrzése melletti álláspontját is, és úgy vélte: rossz irányba vezetne, ha erőszakkal viszonyulnának egyes uniós tagállamokhoz. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az EP állásfoglalása még nem dönt el semmit, továbbá Lengyelország nagyon egyértelműen rá fog mutatni, hogy az EP ezzel a határozattal jogot, törvényt, jogállamiságot sértett.
– Az Európai Unióban a tágabb társadalmi, geopolitikai és politikai összefüggések miatt is a tagállamok közötti nézetkülönbségek elsimítására kell törekedni, nem pedig arra, hogy "levágják a fejét vagy végtagját azoknak, akik ellenzik egyes brüsszeli intézmények és személyek erőszakos egységesítő politikáját – hangsúlyozta Morawiecki.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (jobbra) és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (Fotó: AFP/Attila Kisbenedek)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nagy veszélyben van az év lepkéje
A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

A Fidesz a veszélyekkel szemben megvédi az országot + videó
Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Magyar Péter bírók mögé bújik, menekül a politikai viták elől + videó
Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Országos ónoseső-riasztás lépett életbe Magyarországon + videó
Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nagy veszélyben van az év lepkéje
A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

A Fidesz a veszélyekkel szemben megvédi az országot + videó
Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Magyar Péter bírók mögé bújik, menekül a politikai viták elől + videó
Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Országos ónoseső-riasztás lépett életbe Magyarországon + videó
Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!