Magyarország továbbra is vonzó úti cél a turisták körében

Összesen százhuszonegy desztináció áll azok rendelkezésére, akik Budapestről szeretnének utazni.

Magyar Nemzet
Forrás: növekedés.hu2023. 06. 23. 9:55
Forrás: Pexels/Szemerey Bence
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beköszöntött a nyári szezon Ferihegyen is, egyre nagyobb a tömeg a reptéren. „A nyári időszakban havi másfél milliós utasszámra számítunk, így a nyári hónapok forgalma elérheti a járvány előtti, 2019-es rekordév nyolcvanöt százalékát” – mondták el a Növekedés.hu-nak a Liszt Ferenc repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-nél.

A társaság azt is elárulta: 

márciustól májusig a havi utasszám minden esetben meghaladta az egymillió főt.

Az idei év első öt hónapjában összesen 5 345 288 utas fordult meg Ferihegyen, 31,2 százalékkal több, mint az előző évben.

A Növekedés.hu szerint a vállalat az eredményekről úgy nyilatkozott: ez a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben kifejezetten jó érték, amely egyrészt annak köszönhető, hogy 

Magyarország továbbra is vonzó úti cél,

másrészt annak, hogy a Budapest Airport járatfejlesztési csapata a járvány után rendkívül gyorsan építette vissza az útvonalhálózatot, célállomások terén így nagyon széles választék áll az utazók rendelkezésére.

Összesen százhuszonegy desztináció áll azok rendelkezésére, akik utazni szeretnének a budapesti repülőtérről. 

A Budapest Airport folyamatosan tárgyal a már meglévő és a potenciális új légitársasági partnereivel, amelynek köszönhetően folyamatosan indulnak új járatok Budapestről. 

Június 19. óta összesen már négy kínai város – Peking, Shanghaj, Csunking, Ningbo – érhető el, Szaúd-Arábia irányába három közvetlen összeköttetéssel bővült a desztinációs kínálat, és az újdonságok közé sorolható a Budapest–Belfast és Budapest–Belgrád légijárat is.

Ferihegyről az Egyesült Királyságba utaznak a legtöbben, ezt követi a népszerűségi listán Németország és Spanyolország. A leggyakrabban választott városok közé tartozik London, Párizs, Amszterdam és Tel Aviv, és tavaly nyáron Antalya és Isztambul is közkedvelt volt – írják.

A küldőpiacok tekintetében az Egyesült Királyság a legfontosabb a foglalható ülőhelyek számát tekintve, azt követi Németország és Olaszország, de a legnagyobb mértékű emelkedés az izraeli piacon tapasztalható.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.