Orbán Viktor üzen az érettségizőknek és diplomásoknak

2020-ban, a Covid-időszak alatt köszönte meg a kormányfő a diákoknak, hogy helyt tudtak állni az érettségin és az államvizsgákon a megváltozott és egyben speciális körülmények között. Mostanra hagyománnyá vált ez a gesztus. Az elismerő leveleket a napokban kapják meg a tanulók.

Magyar Nemzet
2023. 06. 19. 7:40
érettségi
Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor miniszterelnök mind az érettségiző diákoknak, mind pedig a diplomájukat megszerző hallgatóknak gratulált és sok sikert kívánt abban a levélben, amit hétfőtől kapnak meg az érintettek a következő napokban, hetekben

– hívta fel a figyelmet az Origó.  A kormányfő a levélben többek között azt írta:

Magyarország számít Önre, mert mindannyian fontos évtized előtt állunk!

2020-ban köszönte meg a kormányfő a diákoknak, hogy helyt tudtak állni az érettségin és az államvizsgákon a megváltozott és egyben speciális körülmények között. Ezután vált hagyománnyá Magyarországon, hogy Orbán Viktor egy köszöntő, köszönő, elismerő levelet ír mind az érettségizőknek, mind pedig a diplomájukat megszerző hallgatóknak. 

Az Origónak nyilatkozó Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó emlékeztetett arra, hogy több mint 70 ezren érettségiztek idén, míg nagyjából 50-55 ezren tettek sikeres államvizsgát és ezzel szereztek diplomát. A pár soros levelet az érettségizők a bizonyítványuk mellé, míg a diplomázók az okiratuk mellé kapják majd meg.

– Magyarország kormánya több programmal támogatja a tanulókat. Ezek közül érdemes kiemelni a különféle ösztöndíjprogramokat a felsőoktatásban a kiemelkedő tehetségeknek, továbbá az ingyenes nyelvvizsga lehetőségét a középiskolásoknak, a KRESZ vizsga részleges támogatását bizonyos életkor alatt. A diákhitel összege is nőtt a mögöttünk hagyott években, és kamatstop védi a fiatalokat az elszálló törlesztési összegektől 

– fogalmazott Nyitrai Zsolt. Hozzátette: a kormány kiemelt célja, hogy vonzó jövőképet teremtsen a fiataloknak, segítse a tanulmányok befejezése után a munkaerőpiacra való kilépést, az önálló egzisztencia megteremtését, a saját otthonhoz jutást és végül minden támogatást megadjon a családalapításhoz is, hiszen a fiatal generációk a jövő ígéretét jelentik.

A miniszterelnöki főtanácsadó elmondta azt is, hogy június 15-én kezdődött a regisztráció az idei nyári diákmunkaprogramra: 

Ezen célokat is szem előtt tartva, tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a nyári diákmunkaprogramot, amelynek részeként idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat-szerzését. A kormány a program tíz éve alatt eddig több mint 267 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta mintegy 27 milliárd forinttal.

A miniszterelnöki főtanácsadó kitért arra is, hogy a kormány megőrzi a családtámogatás közös eredményeit, a családi adókedvezményeket, jövőre is biztosítja a harminc év alatti anyukák, a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák és a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, továbbra is támogatja a családok otthonteremtését, biztosítja az iskolás gyerekek ingyenes tankönyvellátását, a gyest, a gyedet, a gyed extrát és a többi gyermeknevelést segítő támogatást.

Nyitrai Zsolt arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak oktatással kapcsolatos tüntetései szerinte fontosak volt, mert

Magyarországon demokrácia van, és mindenki elmondhatja a véleményét akár ilyen formában is. A Belügyminisztérium egyébként folyamatosan egyeztetett az érdekképviseletekkel, szószólókkal, tanárokkal.

 

A szemlézett cikkeket  itt és itt olvashatják. 

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.