Az áldozat, M. Petra néhány hónapja tért haza végleg Olaszországból. (Korábbi lapértesülések még arról szóltak, hogy a gyilkos élt és dolgozott Olaszországban, ám időközben kiderült, M. Petra élt ott.) A lány két hónappal ezelőtt egy társkereső alkalmazáson ismerkedett meg a férfival, akit úgy jellemeztek a sajtónak az ismerősei, hogy „kifejezetten jó megjelenésű, jól szituált ember, egy mindig közvetlen, kedves srác”. T. Róbert egy IT fejlesztési ügynökség iratkezelője.
Valóban nem volt korábban jele annak, hogy gyilkos indulat szunnyad benne. Pedig minden jel szerint a féltékenység vezette el addig, hogy brutálisan összeverje, majd agyonszurkálja a lányt.
Ismeretes, Budapest XIII. kerületében, egy Véső utcai társasház egyik bérelt lakásban július 13-án éjjel holtan találták a 27 éves M. Petrát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást, a feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki. A hajtóvadászat eredményeként a 35 éves T. Róbertet a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói július 18-án 12 óra 50 perckor a III. kerületben fogták el.
Határozott álláspontja van Szentkirályi Alexandrának a gyilkosságról. A kormányszóvivő ezt írta Facebook-oldalára: „A rendőrség elfogta az angyalföldi gyilkost. Köszönjük a rendőrségnek. A gyilkosoknak a börtönben a helyük!”
Borítókép: T. Róbert és M. Petra a BalatonSoundon (Fotó: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!