időjárás -1°C Natália 2023. december 9.
logo

Elkapták az álmos betörőt

Magyar Nemzet
Forrás: Rendőrség
2023.07.31. 19:35 2023.07.31. 19:40
Elkapták az álmos betörőt

Egy éjszaka alatt három bűncselekményt követett el egy kecskeméti férfi, viszont a harmadik betörésnél elnyomta a buzgóság a tulajdonos autójának anyósülésén.

Néhány óra alatt három helyre is betört egy kecskeméti férfi pénteken éjszaka. Még aznap reggel elfogták, a bíróság pedig már szombaton letartóztatta – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy huszonhét éves kecskeméti lakos éjfél után átmászott egy kerítésen, a nyitva hagyott ablakon bejutott az épületbe, ahol magához vett egy bontatlan mobiltelefont. El akart vinni egy tévét és egy laptopot is, ám a tulajdonos megzavarta, így végül csak a százötvenezer forint értékű készüléket tudta ellopni.

Hajnali két óra körül megcélzott egy másik ingatlant is. Megint a kerítésen át jutott be az udvarba, beugrott a konyhába, amelynek az ablakáról először leszakította a szúnyoghálót. El akarta emelni a házban lakó nő pénztárcáját, amikor megszólalt a riasztó, így üres kézzel kellett elmenekülnie.

De azért hátrahagyott némi bizonyítékot: időközben kibontotta az első helyen ellopott mobiltelefont, amelyet a nadrágjába rejtett, a dobozt viszont már nem vitte magával, hanem eldobta.

A tolvaj később egy harmadik háznál is próbálkozott. Ugyancsak a kerítésen mászott be, amikor az udvaron észrevett egy autót, aminek nyitva maradt az ajtaja.

Bemászott a kocsiba, kutatás közben eltört egy értékes napszemüveget, majd a jármű jobb első ülésén elaludt.

A tulajdonos ébresztette, aki a rendőröket is értesítette. A járőrök az aluszékony betörőt elfogták, és előállították.

A kecskeméti nyomozók két lopási kísérlettel és egy lopással gyanúsítják az elfogott férfit, akit kihallgatása után őrizetbe vettek, és a járási ügyészség indítványára a bíróság egy hónapra letartóztatta.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Pexels)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.