Ha megszokásból indul a hulladékudvarba, kellemetlen meglepetéssel szembesülhet, ugyanis új, szigorúbb szabályok léptek életbe július harmadikától. Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy július 1-jétől a Mol irányítja és szervezi a magyarországi települési hulladék begyűjtését és kezelését, valamint működteti a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert.
Változnak a hulladékgyűjtés szabályai, jobb, ha erre odafigyel
Hoppon maradhat, ha nem figyel eléggé.

Közleményében a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. arról tájékoztat, hogy a továbbiakban néhány fontos változtatással kell számolniuk azoknak, akik a hulladéktelepre mennek. Az egyik ilyen, hogy a leadni kívánt hulladékot csak akkor veszik át, ha az mérhető formában van, ez azt jelenti, hogy az ömlesztett hulladékot – többek között a sittet – is dobozolni, zsákolni kell, hogy azt le lehessen mérni.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy a különböző fajta hulladékokat fajtánként szét kell válogatni, továbbá figyelmeztetnek, hogy
a mérlegelés szigorítása miatt megnövekedhet az átvételi idő.
Kiemelték, hogy a hulladékudvarban leadható mennyiség is változik, amelyről az adott udvar oldalán lehet tájékozódni. Változott az is, hogy országosan bármelyik hulladékudvar igénybe vehető, ehhez csak lakcímkártyára van szükség.
A hulladékudvar szolgáltatásaira az a magánszemély jogosult, akinek van hulladékszállítási szerződése, nincs díjhátraléka, és aki a személyazonosságát hitelt érdemlően képes igazolni.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Békés Megyei Hírlap/Für Henrik)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ismét jósolt a fordított Kasszandra, félrehord a baloldali elemző csodafegyvere
Lengyel László jóslatai nemhogy nem szoktak bejönni, hanem azoknak éppen az ellenkezője következik be.

Naptárt lehetne igazítani az időjáráshoz, berobban a nyár június 1-jén
Vasárnap 30 fok környékén várhatóak a csúcsértékek.

Meg fognak pukkadni a liberálisok, igazi sztár jön Magyarországra
Mutatjuk, hogy kinek a meghívására, hol és mikor tart előadást.

Letartóztatta a bíróság a nagybani piac egyik legbefolyásosabb vállalkozóját
Az üzletember egy vallomás szerint komoly bűnszervezetet irányított, illetve Portik Tamással is jó kapcsolatot ápolt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gólyák követtek el tömeggyilkosságot Szentesen

Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

Viszik az aranyat, mint a cukrot

Előkerült az eltűnt lány - Flórát másfél hónap után találták meg

Ukrajna nem fizet

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Így lesz mindig szaftos a csirkemell: 5 praktika a száraz hús ellen

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

A kerékpárbalesete következtében visszalépett a futamtól a Forma–1-es pilóta

A PSG veszélyesen kezdte az Inter elleni BL-döntőt – élő

Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt
Címoldalról ajánljuk