– Nagygomboson egy félhektáros terület eladásáról szóló szerződést függesztettek ki. A területen két kis nyaraló is állt. A földtörvény szerint hatvan nap van arra, hogy élni lehessen az elővásárlási joggal, amellyel én rendelkezem regisztrált földművesként, így benyújtottuk rá az igényt, hiszen a párommal szükségünk volt az említett területre a nyaralókkal együtt – fogalmazott a Heol.hu portálnak egy horti olvasó.
Az elővásárlási jog miatt tört ki a bonyodalom Hevesben, a hoppon maradt vevő markolóval bontathatott el két ingatlant
Az esettel kapcsolatban rongálás bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás.

– Július 27-én meg is érkezett a határozat, amiben az szerepel, hogy számomra hagyták jóvá az adásvételt, egy másik vevőt elutasítottak, így én lépek a helyébe az adásvételben. Azonban még aznap a másik vevő – aki egy idős lőrinci nő – a fiával együtt autóba ült és eljöttek szüleimhez fenyegetőzni, hogy lépjünk vissza a párommal az adásvételtől. Azt mondták a szüleimnek szitkozódva, hogy lebontják a két nyaralót ami a telken van, sőt még a szüleim horti házát is felgyújtják.
Legnagyobb döbbenetünkre a két nagygombosi nyaralót egy markoló – a szemtanúk szerint – július 29-re szinte teljesen elbontotta valaki kérésére
– mesélte a horti olvasó történetet. Mint mondta, az ügyről értesítették a rendőrséget, a bontást pedig a szomszédok is látták. Olvasónk azt mondja, az idős nő ráadásul a történtek után a telefonban azt mondta, megtehette, hogy elbontatja a házakat, mert szerinte az övé. Olvasónk ugyanakkor kiemelte, hogy úgy tudja, a hölgy figyelmét felhívták rá, hogy ne nyúljon a telkekhez addig, míg a folyamat le nem zárul, s ez a szerződésében is szerepelt. Az esettel kapcsolatban a Heves vármegyei portál megkereste a rendőrséget, a korábbi tulajdonost és azt a nőt, aki szerette volna megvenni a telkeket.
– Az esettel kapcsolatban rongálás bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a hatvani rendőrkapitányságon. A folyamatban lévő nyomozásra tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni
– válaszolta a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság megkeresésre.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Hiába van rajta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján, Magyarországon nem korlátozzák a tartását.

Összeesett és meghalt egy vevő egy debreceni áruházban
Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.

450 milliárd forinttal költenek többet egészségvédelemre
Müller Cecília tisztifőorvos hangsúlyozta, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

„Ezért játszott annyit idén Dominik” – Szoboszlai miatt vonták kérdőre a Liverpool edzőjét

A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Közleményt kellett kiadnia a Szentszéknek a konklávé előtti bonyodalmak tisztázására + videó

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál

Hamilton minden idők legjobbja, de technikailag már túl van a csúcson

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Trump ismét beszélt Zelenszkijjel

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Címoldalról ajánljuk