Sok helyen égett a határ
Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Nógrád vármegyéből érkeztek bejelentések avar- és bozóttüzekről.
Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Nógrád vármegyéből érkeztek bejelentések avar- és bozóttüzekről.
Több mint 35 milliót kerestek a dílerek.
A Fazekas Ádám által készített kézműves fagylaltok mindegyike elcsíphető ebben a fagyizóban.
Az esettel kapcsolatban rongálás bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás.
Nemrég élelem után kutató bocsot rögzített egy lucfalvai vadásztársaság vadkamerája.
Ma délelőtt több bejelentés is érkezett az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumba, mely szerint földrengéshez hasonló jelenséget tapasztaltak Heves vármegyében.
A Magyar Művészeti Akadémia részéről Jankovics Marcell mondott búcsúbeszédet a temetésen.
Egészségfejlesztési iroda és lelki egészségközpont nyílt Hevesen, a létesítmény célja a járás 17 településén élők egészségi állapotának javítása – közölte a projektgazda Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet csütörtökön az MTI-vel.
Várhatóan közös megyei listát állítanak az ellenzéki pártok az őszi választásokra. Információink szerint Heves és Komárom-Esztergom megyében biztosra vehető a közös lista.
Kisebb földrengés volt hétfőn hajnalban 1 óra 30 perckor Heves város közelében – tájékoztatta a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusa az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Ferencváros a Máltán rendezett döntőben magabiztosan, két góllal győzte le a szerb Novi Belgrádot.
A Momentumhoz hasonlóan a Mindenki Magyarországa Néppárt sem fog indulni 2026-ban, de azért hagytak egy kiskaput.
A lakosok RO-Alert üzenetet fognak kapni. Akár 45 lakóházat is érinthet az evakuálás.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
Tombol a kettős mérce.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.