Kalapácsnyéllel támadta meg az autószerelőt, mert elégedetlen volt a munkájával

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfival szemben, aki egy korábbi ügy miatt verte meg autószerelő ismerősét.

Magyar Nemzet
2023. 08. 30. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elégedetlen volt autója megjavításával, ezért műhelyében kereste fel a korábban járművét javító autószerelő ismerősét, hogy számonkérje a 27 éves vádlott 2022 decemberében egy Győr melletti településen – írja hivatalos oldalán az Ügyészség

A szerelő épp egy gépkocsi alváza alatt dolgozott, amikor a támadó megérkezett, aki felkapott egy gumibevonatú kalapácsnyelet és azzal kétszer megütötte a sértett lábát, majd, miközben a sértett mászott ki a jármű alól egyszer fejbe is ütötte.

A szerelőnek az ütésektől nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban a használt eszközre és a támadott tesztrészekre, különösen a fejre tekintettel, fennállt a reális lehetősége a súlyosabb sérülés bekövetkezésének.

A szerelőt bántalmazó férfit korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték súlyos testi sértés elkövetése miatt.

Az ügyészség a férfival szemben súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Az ügyben a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai végezték, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.