A rendőrök csütörtökön hajnalban találták meg egy férfi holttestét a budapesti Klauzál téren.
A helyszín és a férfi állapota nyilvánvalóvá tette, hogy az áldozatot halálra verték.
A rendőrök csütörtökön hajnalban találták meg egy férfi holttestét a budapesti Klauzál téren.
A helyszín és a férfi állapota nyilvánvalóvá tette, hogy az áldozatot halálra verték.
A holttestet a sportpálya mögött találták meg, a kerítésen kívül, és parkoló autók takarták. A helyszínen délutánra eltakarították a bűntett nyomait, már csak egy homokhalom jelzi a területet, ahol a halott férfi teste hevert.
Az Origo riportere a helyszínen járt, és megszólította az arra járókat. Egy padon ülő férfi azt mondta,
Úgy tudom, hogy azt megelőzőn itt ültek egymás mellett a téren, és békésen beszélgettek. Az is elképzelhető, hogy még iszogattak is
Ezek után valamin összevesztek egymással, és a támadó úgy megverte a hajléktalan férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe – írták.
Borítókép: Rendőrségi paraván a budapesti Klauzál téren 2023. augusztus 10-én, ahol éjszaka meggyilkolt ember holttestére bukkantak. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
A Tisza Párt elnökét még az RTL is számonkérte az eset miatt.
Szerintük az űrhajósnak nincs kapcsolódása az űrkutatáshoz.
Egy 37 éves férfi menekülés közben nekiütközött a rendőrautónak, kábítószergyanús anyagokat találtak nála.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.