Egy sofőr az M1-es autópályán baleset miatt kialakult dugóban próbálta elfoglalni magát: a minden bizonnyal az autóval magával vitt biciklijére ülve elkezdett tekerni a sorok között, hogy közvetítse az eseményeket − hívta fel a figyelmet a SZON.
Sok mindent láttunk már, de ez az egyik legmegdöbbentőbb
– írta a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt (MKIF) a felvételhez.
A szon.hu cikke kiemelt egy másik esetet, ahol az M3-as autópályán égett ki egy autó.
Az eset pozitív példaként szolgálhat abból a szempontból, hogy a sofőr időben észlelte a hibát, lehúzódott a leállósávra, kivette a legszükségesebb dolgait, a szalagkorláton kívül várta a segítséget, az arra közlekedők pedig megálltak segíteni, amíg meg nem érkeztek a hatóságok.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)