Elrendelte annak a 13 éves lánynak a letartóztatását a bíróság, aki júniusban az uzsonnája miatti elégedetlensége okán intézeti nevelőjét szidalmazni kezdte, nem fogadta el az ételt, majd őrjöngött és fertőtlenítővel öntötte le a nőt.
Őrjöngött, majd meg akarta késelni a nevelőnőt egy 13 éves lány, mert nem tetszett neki az uzsonna
Javítóintézetbe megy.
Néhány nappal később aztán a gyanúsított előzetes szóváltást követően egy vajazókéssel támadt a sértettre, akit életveszélyesen megfenyegetett és ököllel mellkason ütött – írja közleményében a bíróság. A terhelt egy hónappal később a nevelők szakmai értekezletére kiskorú társával együtt berontott és egy poroltóval akadályozta a munkavégzést.
A fentebbiek alapján – bizonyítottság esetén – megállapíthatják, hogy a lány közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettét követte el.
A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás akadályozásának reális lehetősége és a bűnismétlés valószínűsége miatt szeptember 11-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.
Magyar Péteren keresztül Imane Helifen át Lakatos Márkig – ezek voltak a 2024-es év legolvasottabb belpolitikai cikkei
Kifejezetten színes a felhozatal.
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
Kemény drogokat mutattak ki a delfinekben
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szánthó Miklós: Mélyről jön és drámai a patriótákat repítő elégedetlenség
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Villámgyors és takarékos ünnepi vacsora: sajtos-almás göngyölt csirkemell
Szívszorító hír érkezett a magdeburgi támadással kapcsolatban
13 ellenállhatatlanul omlós sült hús a karácsonyi vacsorára
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Ezt mondta Haaland Guardioláról a Manchester City újabb kínos bukása után
Olaf Scholz Magdeburgba utazott, csaknem elkergették a feldühödött emberek + videó
Már látni, merre eshet a hó karácsonykor + videó
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Itt van a britek háborús bejelentése
Címoldalról ajánljuk