Az egyetemekről szólva Rétvári Bence kiemelte, hogy
az Európai Unió kettős mércét alkalmaz, mert a fő támogatások az eddig is jól teljesítő nyugat-európai egyetemekre mennek. az uniós döntéshozóknak maguk felé hajlik a kezük. A legtöbb uniós intézmény is Nyugat-Európában van, a közösség keleti felében lévő országok véleményét nem hallgatják meg
– tette hozzá az államtitkár.

Lukács László György ezzel kapcsolatban bírálta a kormány „harcos” kiállását. Vitatta, hogy jó út-e az, ha „mindent felrúgunk és egyezkedés helyett ultimátumokkal dolgozunk”. A Jobbik frakcióvezetője középutas gondolkodást szorgalmazott.
Rétvári Bence erre válaszul a szuverenista politika fontosságát hangsúlyozta, kifogásolva, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton mindent megszavaz az Európai Parlamentben.
Nem értettek egyet abban sem, hogy miért nem nyújt forrást az unió a magyar diákok Erasmus-ösztöndíjához.
A Jobbik politikusa szerint azért, mert a magyar kormány nem teljesítette az elvárt feltételeket, a jogállamisági kritériumokat, míg a Belügyminisztérium államtitkára kijelentette, az uniónak a magyar kormány politikájával van problémája, és azt bújtatja jogállamisági köntösbe.

Az egészségügy problémáiról szólva az ellenzéki politikus azt mondta, a kormány az elmúlt tizenhárom évben nem hajtott végre teljes reformot, ami az egész szektort kihúzta volna a pácból.
Rétvári Bence erre válaszul sorolta a kormány által tett lépéseket, megemlítve az orvosbérek növelését, a hálapénz kivezetését, kórházfelújításokat. Kijelentette: a baloldal programjában ezzel szemben fizetős egészségügy szerepelt, és kórházakat záratnának be.
Lukács László György kijelentette: a Jobbik nem akar fizetős egészségügyet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!