Csaláshoz használják a Belügyminisztérium nevét, hajtóvadászátot indított a rendőrség
A tárca fokozott figyelmet kér minden érintettől.
A tárca fokozott figyelmet kér minden érintettől.
Rétvári Bence kemény üzenetet küldött az Európai Unió vezetőinek.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára új bejegyzést tett közzé közösségi oldalán.
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.
További két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére.
Európában is elismerik a magyar programot.
Rétvári Bence szerint pedagógusnak lenni olyan hivatás, amelyhez türelem és szív kell.
Takács Péter továbbra is készen áll vitázni Magyar Péter emberével.
Nőtt a rendvédelmi költségvetés, és több a rendőr is.
A szabályozás alapelvei azokat a betegeket védik, akiknél egészségkárosodást okozhat az adott műtét elvégzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy anya napokra magára hagyta öt gyermekét, a legidősebb lányt később megerőszakolták és meggyilkolták.
Az illetékesek szerint nagyon súlyos következményei lehetnek a szabályszegéseknek, kőkeményen lép fel a fegyelmi bizottság.
Miért ne élhessenek a Kneecap tagjai az Izrael iránti utálatuk természet adta jogával? Miért ne koncertezhessenek a Sziget Fesztiválon? – írta közösségi oldalán Puzsér Róbert.
Aktuális témákkal készült a Rapid délutáni adásában Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese és Máté Patrik, a Magyar Nemzet újságírója.
Újabb megdöbbentő jelenet játszódott le Ukrajnában. Egy munkást vittek el erőszakkal az utcáról a kényszersorozás során.
A kereskedelmi megállapodás sok kérdést vet fel.
A rocktörténelem egy kivételes szelete elevenedik meg a Nemzeti Múzeum új kamarakiállításán.
Egy anya napokra magára hagyta öt gyermekét, a legidősebb lányt később megerőszakolták és meggyilkolták.
A kereskedelmi megállapodás sok kérdést vet fel.
A rocktörténelem egy kivételes szelete elevenedik meg a Nemzeti Múzeum új kamarakiállításán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.