Hűtlen kezeléssel gyanúsítanak egy tankerületi igazgatót
Menesztette a mátészalkai igazgatót a belügyminiszter.
Menesztette a mátészalkai igazgatót a belügyminiszter.

A Belügyminisztérium egyeztetést tartott a Mazsihisszel a bosnyák szurkolók miatt.

A csoport a Nyírő Gyula-kórházban működik.

Az államtitkár megköszönte a segítők munkáját.

Már múlt héten megkezdődtek a védelmi munkálatok.

Csaknem félszázan vettek részt az erdőtüzek oltásában.

Négy év alatt összesen több mint 93 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, tehát csaknem duplájára nő.

A demonstrálók a mobiltelefonok használatának korlátozása ellen fellázadó Madách Gimnázium igazgatója mellett tüntettek, akit nemrégiben elmozdítottak a pozíciójából.

Mészáros Csabát azért váltották le, mert nem tartotta be az iskolai mobilhasználat korlátozásáról szóló jogszabályt.

Tüntetést tartanak a leváltott igazgató miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.

A külügyminiszter szerint ha a Hamász nem hajlandó leadni a fegyvereit, annak következménye lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.