Fülöp Attila: A teremtett világ védelme és fenntarthatósága közösségi ügy
A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy aki fát ültet, az mindig a hosszú távú célokban hisz.
A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy aki fát ültet, az mindig a hosszú távú célokban hisz.

Több mint tízmilliárd forint értékű gyermekvédelmi forrást tart vissza az Európai Unió Magyarországtól – írta Rétvári Bence államtitkár.

Kötelező minden intézmény vezetőjének és helyetteseinek a pszichológiai alkalmassági vizsgálat.

Az első szigorítás az állami intézmények vezetőinél lépett életbe, a törvénymódosítás után azonban már minden intézmény vezetőjére kiterjesztik a vizsgálatot.

Nem igaz a baloldali képviselők azon állítása, hogy a kormány csak a pótlékokat adta hozzá az alapbérhez.

Rétvári Bence szerint a bűnüldöző hatóság tartja a lépést a drogmaffiával.

Az adatok javulást mutatnak, hamarosan elérik a járvány előtt mért értékeket.

A fejlesztési program részeként 107 mentőállomást újítottak fel, 35-öt építettek, és lecseréltek ezer mentőautót.

A férfi életét a gyors ellátás ellenére sem tudták megmenteni.

A tárca közlése szerint semmi sem indokolja a pedagógusok oktatással lekötött munkaidejének további csökkentését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.