Fontos programot jelentett be Müller Cecília
A vastagbélrák a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés mind Magyarországon, mind a világon.
A vastagbélrák a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés mind Magyarországon, mind a világon.

Kezdetét vette a Figyelő és a Világgazdaság kétnapos egészségügyi konferenciája.

Az ország teljes területén.

Az államtitkár szerint újfajta antiszemitizmus van kialakulóban Európában.

A tanárok, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak továbbra is közfeladatot ellátó személyek.

Az új államtitkár az utóbbi években a Belügyminisztérium főosztályvezetője volt.

A kormány nemcsak megőrzi a munkahelyeket, hanem újakat is létrehoz.

A főpolgármester-jelölt elmondta, sokkal szorosabb együttműködésre van szükség a főváros és a Belügyminisztérium között.

A tárca szerint az új rendszer bevezetése nem okozza az adminisztráció növekedését.

Közel kétmilliárdos keretösszeg jut melegétkeztetésre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hogyan teremthetünk ünnepi hangulatot túlzások nélkül?

Az ünnepek is a kicsinyes politikai csatározásokról szólnak a XI. kerületben.

Az a Tóth Zoltán vehet részt az új szabályok megszövegezésében, aki Gyurcsány Ferenc pártjának színeiben indult el a 2018-as választáson.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a háborúellenes gyűlések képesek a választók döntő többségét megszólítani.

A tárgyalások a tervek szerint ma is folytatódnak.

Az orosz Szövetségi Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője az EU oroszellenes politikáját kritizálta.

Trump és Maduro konfliktusa új szintre lépett.

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.

A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.

Ebbe biztos beletörik a bicskája!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.