időjárás 4°C Stefánia 2023. november 28.
logo

Bayer Zsolt: Még egy hülye

Ennyivel emelkedhet novemberben a nyugdíj

Magyar Nemzet
Forrás: Inforádió
2023.09.24. 13:01 2023.09.24. 13:25
Ennyivel emelkedhet novemberben a nyugdíj

A nyugdíjemelés pontos mértékéről szeptember végén dönt a kormány, és október elején jelenik meg az erről szóló rendelet, majd a novemberi nyugdíjak érkeznek már emelt összegben. Mivel ez egy január 1-jétől visszamenőleges kiegészítő korrekció, ezért egyösszegű emelési különbözetet is kézhez kapnak a jogosultak.

A KSH adatai és a kormány becslése alapján 3,6 százalékos nyugdíjemelésre lehet számítani – mondta az InfoRádióban Farkas András. Az átlagnyugdíjak ezzel 216 ezer forintra emelkedhetnek, az egyszeri kiegészítés összege pedig mintegy 80 ezer forint lehet.

A nyugdíjszakértő szerint feltétlenül szükség van kiegészítő nyugdíjemelésre novemberben. A nyugdíjtörvény szerint 

a magasabb mértékű inflációhoz kell igazítani a kiegészítő nyugdíjemelést. 

Ha a nyugdíjas infláció magasabb, mint az általános, akkor a nyugdíjas inflációhoz kell viszonyítani, és ha az tényleg 19,1 százalék körül alakul, akkor azt jelenti, hogy 3,6 százalékos emelésre lesz szükség – magyarázta a szakértő.

Farkas András szerint a kiegészítő nyugdíjemelés költsége elérheti akár a 200 milliárd forintot is, mert egy százalékpontnyi plusz emelés körülbelül 55 milliárd forintba kerül.

Komoly feladat lesz összekaparni a nyugdíjemelés fedezetét, de ezt előírja a törvény, és bizonyára végre is fogják hajtani

– mondta a nyugdíjszakértő. Farkas András kiszámolta, ha valóban 3,6 százalékos lesz az emelés, akkor a 208 500 forintos átlagnyugdíj felmehet 216 ezer forintra, és mellé egy összegben a jogosultak megkapnak egy 82 ezer forintos kiegészítést, ami az előző tíz hónapra meg a 13. havi nyugdíjra vonatkozik.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.