Kázmér 2024. március 4.
logo

Csák János: A kormány minden döntése előtt mérlegeli, hogy az milyen hatással lesz a nyugdíjasokra

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2023.10.16. 17:24 2023.10.16. 20:49
Csák János: A kormány minden döntése előtt mérlegeli, hogy az milyen hatással lesz a nyugdíjasokra

A kormány valamennyi kulturális, gazdasági vagy politikai döntésének meghozatalakor mérlegeli, hogy az milyen hatással lesz a nyugdíjasok, az idősek életére – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter az Idősek Tanácsa ülésén hétfőn, Budapesten.

Csák János hangsúlyozta, hogy ez minden kormánynak nemcsak feladata, hanem egyben érdeke is.

A családügyért is felelős tárca vezetője úgy fogalmazott, hogy

egész Európában, az egész nyugati világban nincs még egy olyan miniszterelnök, aki ennyire elkötelezett lenne a család koncepciója, az emberi teljesítmény, az idősek, a szépkorúak mellett, mint Orbán Viktor.

Egyúttal tolmácsolta a Kínában tárgyaló kormányfő üdvözletét a tanácskozás résztvevőinek.

A miniszter emlékeztetett: Magyarországon az alaptörvény is rögzíti, hogy a család a legfontosabb nemzeti erőforrás, egyben a társadalom alapegységeként a nemzet fennmaradásának biztosítéka és az emberi személyiség kibontakozásának természetes közege. – Az államnak a családot tiszteletben kell tartania, ugyanakkor idővel szükségessé vált az is, hogy belekerüljön az alaptörvénybe egy új passzus is, amely kimondja, hogy a család alapja egy férfi és egy nő szövetsége – mondta.

Hozzátette, hogy

a kormány többgenerációs rendszerben – szülők, gyermekek, nagyszülők – tekint a családokra, és filozófiája, hogy aki nem tiszteli az időseket, szüleiket, nagyszüleiket, őt sem fogják tisztelni az utána következő nemzedékek.

– A kormány mindig ezen filozófia alapján hozza meg intézkedéseit – hangsúlyozta, hozzátéve, az is tükrözi a családpolitika jelentőségét, hogy a korábbi családokért felelős államtitkár lett Magyarország köztársasági elnöke.

A tárcavezető kiemelte az éppen Novák Katalin kezdeményezésére létrejövő demográfiai kerekasztal jelentőségét, amelyen Magyarország vezető intézményei vitatják meg a demográfia jelenlegi legfontosabb stratégiai kérdéseit.

– A kormány feladata – tette hozzá –, hogy azokat a jövőre vonatkozó demográfiai víziókat, amelyek többi között a szeptemberi budapesti demográfiai csúcs kerekasztal-beszélgetésein is felmerültek, megpróbálja lefordítani a hétköznapok nyelvére.

Csák János a magyarországi családpolitika fő pilléreinek a lakhatás biztosítását, a pénzügyi támogatásokat, a munka és család egyensúlyának megteremtését, valamint a testi, szellemi és lelki egyensúly megőrzését nevezte, hozzátéve, hogy ebben kiemelt fontosságú a három generáció együttműködése.

Hangsúlyozta, hogy a kormányzat egy jól működő társadalomban csak kiegészíti a családok, az egészséges környezet munkáját.

Csák János azt mondta, akkor lenne igazán boldog, ha a közösségekben az idősekről közvetlen kormányzati felhatalmazás, illetve beavatkozás nélkül is gondoskodnának, hiszen – mint fogalmazott – infrastruktúrát, pénzt, szabályozást tud biztosítani a kormány, de a miniszter nem küldheti el valahová az államtitkárt azért, hogy szolgálja fel az ebédet az időseknek.

– Legyen az Idősek Tanácsa bajnok abban, hogy felhívja a figyelmet az ezzel kapcsolatos jó példákra – szorgalmazta a tárcavezető.

Az ülést megnyitó Hornung Ágnes, a minisztérium családokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a kormány számára minden generáció kiemelten fontos, az idősek, a gyermekvállalás előtt állók és a gyermeket nevelők egyaránt.

– Az elmúlt években egyedi támogatások és kormányzati programok részeként hoztak olyan intézkedéseket, amelyek az idősek jólétét szolgálják – mondta. Úgy fogalmazott: az idősek munkássága alkotta meg számunkra a jelent.

Hornung Ágnes kiemelt fontosságúnak nevezte a generációk közötti együttműködés konferenciát, amelynek keretében az év hátralévő részében még a demenciával élőknek indítanak programot.

Borítókép: Az Idősek Tanácsa ülése Budapesten (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.