időjárás -3°C Natália 2023. december 9.
logo

Épülhet a sztráda Nagyvárad és Arad között

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2023.10.02. 22:54 2023.10.02. 23:24
Épülhet a sztráda Nagyvárad és Arad között

Megkapta a bukaresti környezetvédelmi tárca jóváhagyását hétfőn a Nagyvárad és Arad között megépítendő, Nagyszalontánál a magyarországi M44-es úttal is összeköttetést teremtő gyorsforgalmi út – jelentette be közösségi oldalán Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető felidézte, hogy a kétszer kétsávos, 119 kilométeres autóút a legnagyobb olyan infrastrukturális beruházás Romániában, amelynek a megvalósítását az önkormányzatok átvették a közlekedési minisztériumtól, és

a Lugos és a dél-romániai, Duna-parti Calafat között megépítendő gyorsforgalmi úttal együtt része a Balti-tenger és az Égei-tenger között kialakítandó Via Carpathia közlekedési folyosónak, amelyről a Három Tenger Kezdeményezés országai állapodtak meg.

Fechet szerint az Arad megyei Kisjenőnél megváltoztatták a korábban kijelölt nyomvonalat, hogy a sztráda és az itt megépítendő csomópont ne érintse a védett természeti élőhelyeket.

Az Economedia gazdasági portál szerint a környezetvédelmi engedélyt a tervezettnél később adták ki, így nem valószínű, hogy tartható az eredeti ütemterv, miszerint már idén kiírhatják a versenytárgyalást a gyorsforgalmi út megépítésére, mivel a műszaki tervet is véglegesíteni kell még. Az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi utat három szelvényre bontják: Nagyvárad-Nagyszalonta, Nagyszalonta-Kisjenő, Kisjenő-Arad.

A projekt része egy nagyváradi öt kilométeres és egy aradi három kilométeres bekötőút, valamint az a csaknem tíz kilométeres útszakasz, amely Nagyszalontánál a magyar határhoz vezet, és megteremti az összeköttetést a Békéscsabára vezető M44-es gyorsforgalmi úttal.

A beruházás becsült értéke kétmilliárd euró, a finanszírozást pedig európai unió forrásokból fedezik. Megvalósítására a Bihar és Arad megyei, illetve a nagyváradi és Arad városi önkormányzat partnermegállapodást kötött a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR). Eredetileg az út használatba adását 2026-ra irányozták elő.

Borítókép: Egy jármű halad a romániai A1-es autópálya pécskai csomópontjánál 2014. december 20-án. 2014. december 19-én elindult a forgalom a magyarországi M43-as autópályához csatlakozó romániai A1-es sztráda Nagylak és Pécska közötti 22 kilométeres szakaszán (Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.