Bezárulnak a kiskapuk – tiltakozik a dollárbaloldal a szuverenitásvédelmi törvény elfogadása ellen

Napi szinten éri támadás a szuverenitást, ez ellen védekezni kell – mondta az igazságügyi miniszter a szuverenitásvédelmi törvénycsomagról folytatott vitában.

2023. 11. 28. 12:37
TUZSON Bence; DÖMÖTÖR Csaba
Budapest, 2019. október 22. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára napirend előtt felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 22-én. Mellette jobbról Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. MTI/Soós Lajos Fotó: Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tuzson Bence az Országgyűlés keddi ülésén tartott expozéjában kiemelte, a szuverenitásunk megőrzése talán az egyik legfontosabb feladattá vált Magyarországon, és a kormány által kezdeményezett, most tárgyalt alaptörvény-módosítás, valamint a törvénymódosítás sorsfordító jelentőségű, hiszen 

a legutóbbi választásokat követően már bebizonyosodott, hogy bizonyos nemzetközi erők arra törekszenek, hogy beavatkozzanak a magyar választások eredményébe, és ezzel befolyást szerezzenek Magyarországon.


– Nagyon erős az a törekvés, hogy a magyarok kezéből kivegyék az önrendelkezés jogát, és Európa egy olyan birodalommá váljon, ahol a nemzetállamok helyébe egy Európai Egyesült Államok lép. Ezt nem hagyhatjuk, hiszen ez hosszú távon óriási károkat okozhat Magyarországnak – hangsúlyozta a miniszter, aki úgy fogalmazott, alkotmányos önazonosságunknak a megőrzése kiemelt feladat és komoly próbatétel is. 

– Évek óta történnek kísérletek arra, hogy ezt az önazonosságot megsemmisítsék, átalakítsák és külföldiek befolyást szerezzenek Magyarországra, külföldi személyek és szervezetek szeretnék az akaratukat érvényesíteni

 – közölte.
Mint mondta, hazánknak, minden országgyűlési képviselőnek és mindenkinek ez ellen a leghatározottabban fel kell lépnie. – A legutóbbi országgyűlési választások komoly példát mutattak arra, hogy miként érkeznek külföldről pénzek, hogyan próbálják a választások eredményét befolyásolni, és ezt már nemzetbiztonsági vizsgálatok is alátámasztják. Aggodalomra adhat okot ez a folyamat, de 

a kormány kitart Magyarország önazonosságának megőrzése mellett 

– szögezte le.
Tuzson Bence szerint figyelemmel kell lenni a magyar emberek véleményére is, ezért kezdett a kormány nemzeti konzultációba, így hamarosan megismerhető lesz a magyar emberek véleménye minden olyan kérdésben, amely Magyarország szuverenitása szempontjából kiemelten fontos.
A miniszter közölte, Magyarország a magyar embereké, a választásoknak a magyar emberek akaratát kell leképezniük. 

Másfajta támadások is érik Magyarországot, mert a világ konfliktusokkal telivé vált, jelentősen megváltozott a biztonsági környezet, erre a kormánynak, az Országgyűlésnek reagálnia kell, ezért a honvédséggel kapcsolatban is újításokat vezetünk be

– mondta, hozzátéve, a digitalizációról is szól az alaptörvény-módosítás, az elmúlt időszak változásai miatt meg kell erősíteni a digitalizációt, ezzel a magyarok élete könnyebbé válhat.
– A javaslat tehát meghatározza a magyar szuverenitás védelmének új elemeit, lehetőséget ad egy új hivatal létrehozására, valamint megerősíti a magyar emberek biztonságát. A cél az, hogy Magyarország szabad ország maradhasson, amely képes reagálni a digitális kor kihívásaira is – összegzett a miniszter. 

Varga Judit: Becsukjuk a kiskaput a trükközés előtt

A szintén előterjesztőként felszólaló Varga Judit (Fidesz) azt mondta, 

Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek, az ország szuverenitásának védelme kiemelt jelentőségű. 

VARGA Judit
Varga Judit: Brüsszelben és Washingtonban megint sikerült eltalálni egy ideget. Fotó: Kovács Attila

A volt igazságügyi miniszter „természetes magyar reflexként” beszélt arról, hogy Magyarország nem engedheti, hogy bárki korlátozza a függetlenségét és szuverenitását, nemcsak a józan ész, a történelmi tapasztalatok miatt, hanem azért, mert azt nem engedi az alaptörvény. – Évek óta ismertek a nyilvánosság előtt is a befolyásszerzési kísérletek Magyarországon; 

ismert tény, hogy a 2022-es kampányban külföldről akarták befolyásolni az országgyűlési választásokat, ezt igazolta az egységes baloldal támogatásait feltáró nemzetbiztonsági vizsgálat is. Maga az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje is úgy nyilatkozott, hogy a kampány során több millió amerikai dollár érkezett hozzájuk az Egyesült Államokból

 – emlékeztetett.
Varga Judit elmondta, a baloldali politikusok a törvényeket kijátszva külföldi szervezetektől pénzt fogadtak el, és ezeket a forrásokat felhasználva akartak hatalomra kerülni, ki tudja, milyen ígéretekért cserébe. – A magyar szabályozás jelenleg is tiltja, hogy pártok külföldi támogatást fogadjanak el, de 2022 tavaszán ezt az egységes ellenzék azzal kerülte meg, hogy politikai tevékenységet végző civil szervezetein és gazdasági társaságokon keresztül használta fel a külföldről érkező összegeket – ismertette, hozzátéve, az ország szuverenitása sérül azzal, ha a hatalom olyan szervezetek kezébe kerül, amelyek függőségi viszonyban állnak valamely külföldi hatalommal, szervezettel, ezért szükséges a jelenlegi szabályozás szigorítása.
A fideszes képviselő elmondta, a

törvényjavaslatok alapján a pártokra vonatkozó szabályozást kiterjesztik a civil szervezetekre, egyesületekre, így nem fogadhatnak el külföldi támogatást az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választási kampányában. Közölte, a büntető törvénykönyvben új tényállás lesz a választói akarat tiltott befolyásolása, valamint tiltani fogják a választói akarat befolyásolása érdekében külföldről érkezett támogatás felhasználását.


– Az előterjesztés becsukja a kiskaput a trükközés előtt, és következménye lesz annak, ha valaki külföldi pénzt használ fel a kampányban – mondta, hozzátéve, az alkotmányos önazonosság védelme érdekében független szervként létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
– Onnan is lehet tudni, hogy a téma rendkívül fontos, mert úgy látszik, Brüsszelben és Washingtonban megint sikerült eltalálni egy ideget. Az Európai Parlamenttől a progresszív, liberális médián át egészen az Európa Tanács emberi jogi biztosáig már „áll a bál”, és tiltakoznak a törvényjavaslat ellen – jelezte a politikus utalva a törvény jelentőségére. 

A dollárbaloldalnak nem tetszik, hogy a szuverenitásvédelmi törvény büntethetővé tenné a  külföldi kampánypénzek elfogadását – képviselőik mind a törvény ellen szólaltak fel.

 

Arató Gergely és az Árnyékkormány válaszokat vár a családi adókedvezményekkel kapcsolatban.
A képviselő szerint a kormány veszélyezteti a szuverenitást. Forrás: Facebook 

A Demokratikus Koalíció szerint valójában a kormányoldal fenyegeti nemzeti szuverenitást.  Arató Gergely, a párt vezérszónoka úgy értékelt:

a javaslatok nem szolgálják a nemzeti érdeket és Magyarország szuverenitásának védelmét, céljuk, hogy eltereljék a figyelmet az ország valódi problémáiról, és megerősítsék azt a fideszes hatalmat, amely az ország kifosztásával és az állampolgárok jogainak korlátozásával néhány „fideszes milliárdos gazdagítására” törekszik. 

Arató károsnak, elfogadhatatlannak és a szabadságot korlátozónak nevezte az előterjesztést, a Szuverenitásvédelmi Hivatalt új koncepciós szervezetként értékelte, amelynek szerinte az lesz a feladata, hogy bármikor bárkit – akár pártot, civil szervezetet vagy sajtóterméket – megvádolhasson azzal, hogy külföldi ügynök.

Valójában nem az Európai Unió vagy a NATO veszélyezteti a magyar szuverenitást, hanem a kormányoldal. Az veszélyezteti a szuverenitást, hogy Orbán Viktor Putyin elnök kanapéján feszengve várja az utasításokat, hogy nincs az a közép-ázsiai diktátor, akinek a kormány ne keresné a kegyeit, és hogy kínai vasutat építenek, száz évre eladósítva az országot

 – fogalmazott.
    

 

 

 

Borítókép: Tuzson Bence igazságügyi miniszter (Fotó: MTI/Soós Lajos)
 


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.