– Csaknem hatezer fő, negyvenhét katonai szervezet részvételével lezárult hazánkban a harminc éve nem látott méretű és komplexitású Adaptive Hussars 23 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf ma kiadott közleményében. A honvédelmi miniszter kiemelte: sikeresen vizsgázott mind a Magyar Honvédség, mind a védelmi igazgatás.
Egy hétig háborús üzemmódban működött a haderő – véget ért Magyarország eddigi legnagyobb hadgyakorlata + galéria
– Sikeresen zárult az Adaptive Hussars 23 többnemzeti hadgyakorlat – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: azért szervezték meg a hadgyakorlatot, hogy a magyar haderő védelmi képességét teszteljék, hiszen a veszélyek korában – amikor háború, migráció és azzal együtt terrorizmus fenyegeti Európát – Magyarország biztonsága az első.

A négy NATO-tagállam katonái részvételével megtartott kilenc napos többnemzeti hadgyakorlaton „megmozdult az egész katonai rendszer” – emelte ki a tárcavezető. Aláhúzta: az ország védelmi rendszerét öt vármegyében és negyven helyszínen, mintegy hatezer fő és hétszáz technikai eszköz mozgatásával sikerült tesztelni.
A katonák jelen voltak földön, vízen és levegőben, a haderő gyakorlatilag egész héten háborús üzemmódban működött – tette hozzá a miniszter, majd rámutatott:
a gyakorlat célja az volt, hogy megismerjük és leteszteljük, hogyan reagál a magyar haderő a kiszámíthatatlan helyzetekre.
A váratlan incidensekkel is végrehajtott nemzetközi gyakorlat részeként például egy szimulált akció miatt kellett vadászgépeket Kecskemétről Sármellékre telepíteni.
Itt a katonák elpróbálták, miként tudják az üzemanyag-ellátást mint legfontosabb logisztikai feladatot biztosítani egy esetleges terrorfenyegetés esetén
– húzta alá a miniszter, majd hozzátette: eredményesen integráltuk az ország területén települt NATO erőket a védelmi műveleteinkbe, illetve sikeresen felkészültünk a szövetség védelmünkre kirendelt erőinek fogadására és velük együttműködésben a védelem megszervezésére.
A miniszter elmondta: sikerült eredményesen együtt alkalmazni az aktív és tartalékos képességeket, ugyanakkor úgy látja, hogy a 500-600 tartalékos részvételével lezajlott védelmi képességek tesztelése rámutatott arra, hogy a jövőben javítani és egyszerűsíteni kell a tartalékosok „behívásán”.
A tárca ezért párbeszédet kezdeményez a munkaadói oldallal is annak érdekében, hogy a jövőben a tartalékosok gyakorlatokon történő részvételét megkönnyítsék.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: bár a gyakorlat tanulságainak elemzése még folyamatban van, az már most megállapítható, hogy az ország védelmi rendszere fejlődik, és képes betölteni létfontosságú szerepét a dinamikusan változó biztonsági környezetben.
Borítókép: Jelenet az Adaptive Hussars 23 elnevezésű hadgyakorlatról (Forrás: Honvédelmi Minisztérium)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor nem mindennapi esőről posztolt
Egy nap kétszer is megtörtént.

Brutális motorbaleset történt, mentőhelikoptert is riasztottak
Teljes útzár van érvényben az érintett szakaszon.

Nagy bajban volt a föld alá szorult tacskó, de jöttek a kutató-mentők + videó
Nem tudott kimászni.

Óriási a baj, mentő karambolozott a Flórián téren
Ketten megsérültek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor nem mindennapi esőről posztolt
Egy nap kétszer is megtörtént.

Brutális motorbaleset történt, mentőhelikoptert is riasztottak
Teljes útzár van érvényben az érintett szakaszon.

Nagy bajban volt a föld alá szorult tacskó, de jöttek a kutató-mentők + videó
Nem tudott kimászni.

Óriási a baj, mentő karambolozott a Flórián téren
Ketten megsérültek.