Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Korszakváltás zajlik a honvédségben

A honvédelmi miniszter szerint az elmúlt másfél év döntéseinek köszönhető, hogy mostanra a honvédségben is befejeződött a rendszerváltás.

Forrás: MTI2023. 12. 01. 9:28
Borítókép: Az Adaptive Hussars 2023 hadgyakorlat Hajdúhadházon (Fotó: Teknős Miklós)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az M1 48 perc című műsorában elmondta, az elmúlt másfél évben minden döntését annak rendelte alá, hogy a honvédelem terén is befejeződjön a rendszerváltás.

A Híradó.hu beszámolója szerint a műsorban elhangzott, hogy 2004-ben megszűnt Magyarországon a sorkötelezettség, és ezzel az átlag magyar ember életéből eltűnt a honvédség. 

A 48 perc házigazdája hozzátette: ezek után valamikor a 2010-es évek közepén kezdett életjeleket mutatni a honvédség, és 2022-ben, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf átvette a tárcát, radikális változások indultak meg, amelyek konfliktusokat is szültek.

Mintha a rendszerváltás most érkezett volna el a honvédelem területére

– vetette fel a műsor házigazdája.

Merem állítani, hogy egy korszakváltás ambíciójával léptem fel erre a pályára

– válaszolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter leszögezte, minden döntésük, amit az elmúlt másfél évben meghoztak, arra szolgált, hogy a honvédelem és a haza fegyveres védelmének terén is bekövetkezzen egy olyan szintű rendszerváltás, mint ami más területeken már lejátszódott.

1999-ben beléptünk a NATO-ba, ebből 2004-re annyit értettünk meg, hogy nem kell katonának lenni. És erre az akkori politika, a szociálliberális kormányok, rájátszva a nemzetközi világhangulatra, keményen rá is dolgoztak

– mondta a miniszter a műsorban.

 

Borítókép: Az Adaptive Hussars 2023 hadgyakorlat Hajdúhadházon (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.