Több mint egymilliárd forintos egészségügyi fejlesztés Sopronban

A felújított egészségházban a megszokottak szerint a háziorvosok, a gyermekorvosok, a fogorvosok és a védőnők várják szükség esetén a soproni családokat.

Forrás: MTI2023. 12. 03. 9:58
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mintegy 1,1 milliárd forint kormányzati támogatásból korszerűsítették a Lenkey utcai egészségházat Sopronban – adta hírül közleményében a helyi önkormányzat. Hozzátették: a fejlesztési munkálatokat idén februárban kezdték el.

Az átadóról a helyi fideszes polgármester is beszámolt Facebook-bejegyzésében. Farkas Ciprián azt írta, a felújításnak köszönhetően szebb környezet és jobb szolgáltatás várja a soproniakat. 

Az energetikai korszerűsítés révén az épület rezsiköltségei is alacsonyabbak lesznek, ami ugyancsak fontos szempont az energiaválság idején

– mutatott rá. A polgármester hozzátette: az egészségházban a megszokottak szerint a háziorvosok, a gyermekorvosok, a fogorvosok és a védőnők várják szükség esetén a soproni családokat.

A közlemény szerint felújították az épület belső és külső homlokzatát, új nyílászárókat építettek be, rekonstruálták a tetőket, a vízszigetelést, korszerű kondenzációs gázkazánokat és új radiátorokat szereltek be.

Az épület áramfogyasztását szinte teljes mértékben a tető teljes felületén elhelyezett napelemes rendszer szolgálja. Korszerűsítették a villamos hálózatot, energiatakarékos LED-lámpatesteket és új liftet építettek be. 

A rendelőket kifestették és klimatizálták, a földszinten mozgáskorlátozottak számára is elérhető vizesblokkot alakítottak ki.

A várótermekbe a régi, elhasználódott székek helyett új ülőhelyeket tettek, és egységes, modern információs táblákat raktak ki. Újjáépítették a közösségi tereket, továbbá rozsdamentes, üvegbetétes acélkorlátot helyeztek el a lépcsőházban. 

Mindezeken túl rekonstruálták az épület előtti és melletti burkolatokat, valamint a csapadékcsatornát. A Lenkey utca aszfaltburkolatát az önkormányzat saját forrásból újította fel, az utca pedig a Deák tér felől egyirányú lett, ami révén további parkolóhelyeket alakítottak ki.

Borítókép: A felújított egészségház (Forrás: Facebook)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.