A szocialisták az elmúlt hetekben keményen tárgyaltak a baloldal vezető erejét jelentő Gyurcsány-párttal, úgy tűnik, sokkal több MSZP-s politikus vehet részt a jövő júniusi önkormányzati voksoláson, mint amennyi a támogatottságukhoz képest reális lenne – hívja fel a figyelmet a Mandiner.
A lap kiemeli: a közvélemény-kutatási adatok alapján ugyanis az MSZP jelenleg a parlamenti bejutást jelentő öt százalékért küzd, míg a DK-t 15 százalék körülire vagy annál kicsivel jobbnak mérik. Kijelenthető, hogy Gyurcsányék legalább háromszor olyan erősek, mint Kunhalmi Ágnes társelnökölte MSZP. Ehhez képest már a fővárosban is csupán kétszer annyi polgármesterjelöltet állíthat a DK: a 15 megnevezett kerületből nekik jut tíz, az MSZP-nek öt.
A kompromisszum más téren is tetten érhető, Gyurcsányék két olyan szocialista politikust – Zuglóban Horváth Csabát, Kispesten Gajda Pétert – támogatnak, akik komolyabb botrányba keveredtek az elmúlt években, s az ügyeikben (parkolási mutyi, illetve önkormányzati pénzek lenyúlásának a gyanúja, visszás ügyek, fehér porral súlyosbítva) nyomozás zajlik. A Mandiner megállapítása szerint kétségtelen,
az MSZP lenyelte azt a békát, hogy kénytelen olyan polgármesterek – a III. kerületi Kiss László, illetve a XVIII. kerületi Szaniszló Sándor – mögött felsorakozni, akik tőlük dezertáltak, holott 2020 elején úgy döntött az országos választmányuk, erre nem kerülhet sor.
Molnár Zsolt pártigazgató a Mandinernek nemrég ezt úgy magyarázata: két helyi szervezetük kezdeményezte, hogy a jelenlegi polgármestereket támogassa az MSZP, mert velük van legnagyobb esély arra, hogy legyőzzék a fideszes kihívóikat, másrészt a kongresszusuk azt mondta ki, csak előválasztás esetén nem lehet a pártból eltávozott politikusok mellé állni.
Budapestben bízik a baloldal
A Mandiner szerint a szocialistáknál a II. kerületi Őrsi Gergely, illetve a zűrös ügyek ellenére a kispesti Gajda Péter joggal bízhat az ismétlésben, az angyalföldi Tóth József vereségére pedig nincs az az elvetemült szerencsejátékos, aki fogadást merne kötni. Zuglóban azonban még az sem biztos, hogy Horváth Csaba elindulhat, miután a Momentum és a civilek ellenjelöltet állítottak a volt lila párti alpolgármester személyében, a XVII. pedig fideszes kerületnek számít, ott nem valószínű, hogy túl sok babér terem az ellenzéknek.