Ők maradtak versenyben az Év Sportolója címért – íme, a szűkített listák!
Három úszó közül fog kikerülni az Év Sportolója a férfiak között.
Három úszó közül fog kikerülni az Év Sportolója a férfiak között.

Hat jelöltet vett nyilvántartásba a választási bizottság a jelöltbejelentés péntek délután négy órai határidejéig.

Az amerikai elnökválasztást megelőző napokban, az olasz pártok is kifejezték állásfoglalásukat, arra vonatkozóan, hogy kit látnának legszívesebben az USA jövőbeli elnökeként.

És kik azok, akik nem is indulhatnak el a választáson?

Május 3-ig kell leadni a listákat.

Az ellenzéki vereség a belső harcok miatt biztosra mondható a települések egy részénél.

A bukott miniszterelnök-jelölt pártja februárban dönt a jelöltekről.

A DK a pártjuk valós népszerűségénél nagyobb arányban támogatja az MSZP-s polgármesterek újrázását.

A közönség november 30-án éjfélig szavazhat a négy színművészre.

A 106 választókerületben a testületek szabadon határozhatnak a sorsolás módjáról, akár kalapból is kihúzhatják a jelöltek nevét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tiszás jogász szerint nem kell kétharmad a kormánysajtó megszüntetéséhez.

A felszívódó érhálóval gyorsabb és eredményesebb gyógyulás érhető el.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

Vajon hány országban vannak még ilyen rejtett háborús kasszák?

Az egykori miniszterelnököt parlamenti képviselők megvesztegetésével vádolják.

A csapások lakóházakat és közműveket rongáltak meg, két civil is megsérült.

A forgalmazó gondoskodott a termék visszagyűjtéséről.

A klubvezetés úgy döntött, nem jön haza a magyar bajnok.

According to the prime minister, the most pressing issues for the future of Hungary is whether we will stay out of the war and whether Hungarian money will go to Ukraine.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.