Bejelentették a jelölteket
Az Akik maradtak című magyar film nem jutott a legjobbak közé, de már az is büszkeségre ad okot, hogy beválasztották a legjobb tíz mű közé.
Az Akik maradtak című magyar film nem jutott a legjobbak közé, de már az is büszkeségre ad okot, hogy beválasztották a legjobb tíz mű közé.

Közép-európai idő szerint ma délután hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeinek listáját. A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is a legjobb öt közé kerülhet a szűkített listáról.
Hat polgármester- és nyolc képviselőjelölt indul vasárnap időközi választáson a Zala megyei Lakhegyen, ahol az országban egyedüliként – jelöltek hiánya miatt – tavaly októberben elmaradt mindkét választás.
A kardiológus főorvos személyében olyan, jól ismert, köztiszteletben álló embert jelöl a kormánypárt, aki több mint 25 éve a politikai közösségük tagja.

A magyar televíziós filmgyártás eddig még nem kapott jelölést, most viszont igazán felfigyeltek ránk, felfedezték a magyarokat e téren is – mondta a kormánybiztos.

A tüntetések árnyékában nagy jelentősége lesz a hongkongi helyhatósági választásnak, s a Peking-ellenes politikus jelölésének megakadályozásával a kampány összefonódhat az utcai harcokkal.
A 3177 településből 2256 olyan van, ahol csak független polgármesterek indulnak az önkormányzati voksoláson, összesen 5050.
Baracskai József jelenleg is a Demokratikus Koalíciót erősíti, de a kampány idejére levette a DK-mezt, és a Szentgrót Most elnevezésű egyesület jelöltjeként hirdeti magát és csapatát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

A miniszterelnök reggeli interjúját Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője elemezte.

Az Európa-bajnokság még januárban elrajtol Funchalban.

Elmondása szerinte nagyon élvezi a helyzetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.