Gyurcsány és a „zsé”
„Ferenc testvér” jól ismeri a mára darabjaira hullott, szétrohadt MSZP végső ledarálásának egyszerű módszereit, tudja mi az, ami még motiválja őket.
„Ferenc testvér” jól ismeri a mára darabjaira hullott, szétrohadt MSZP végső ledarálásának egyszerű módszereit, tudja mi az, ami még motiválja őket.


Az Európai Uniós politikai játszmák középpontjában Jean-Claude Juncker bizottsági elnök utódlásának kérdése áll.

A V4-ek kormányfői a vasárnapi EU-csúcs előtt megállapodtak a vezetők kiválasztásának elveiről és azokról a szempontokról, amelyeket képviselni fognak Brüsszelben – mondta az államtitkár.
Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban az országos színházi évadnyitón.
Az ellenzéki pártok innovációjának köszönhetően körvonalazódik egy, a futballélethez hasonló újabb axióma: Budapest vezetéséhez bárki érthet, feltéve, ha a balliberális oldalról érkezik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre vadabb ötletekkel állnak elő a Magyar Péter mellett elkötelezett kamuprofilok.

Migráns erőszakolt meg egy tízéves kislányt Olaszországban, a bíróság mindössze öt év börtönt szabott ki.

Gulyás Gergely sokatmondó fotókat posztolt.

Újabb izgalmakat tartogat a tél a magyar rajongóknak.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

Hatalmas tétje lesz a választásnak.

Egy készülő reform alapjaiban borítaná fel az eddigi csatlakozási rendet.

A sertéshús és a tejtermékek után újabb élelmiszerek árát mérsékelte az áruházlánc.

The transaction is of strategic significance.

Brutális módszerekkel törték fel a kriptát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.