Vona visszatért, és üzent Gyurcsánynak

A Jobbik volt elnöke szerint nagyon régóta kerülgetik egymást.

2023. 12. 12. 11:30
Forrás: Borítókép: Vona Gábor (Fotó: Teknős Miklós)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elnök úr, eljött az idő – vágott a dolgok közepébe  

Vona Gábor volt Jobbik-elnök, a Második Reformkor alapítója, aki közösségi oldalán azt üzente Gyurcsány Ferencnek, hogy „üljünk le, és vitázzunk”. 

– Téma van bőven, hiszen a jövő év egy nagyon fontos év lesz, politikai értelemben mindenképpen – fogalmazott Vona, majd közölte, az EP-választáson a DK és a 2RK versenytársak lesznek. – Az önkormányzati választáson direktben nem leszünk versenytársak, de valahol azért mégis – mondta a pártelnök, aki hozzátette, pártja azt szorgalmazza, hogy a helyhatósági választáson ne legyenek pártok. Vona Gábor örömének adott hangot, mert azt hitte, végre elkezdődik a vitaszezon. De Vonának csalódnia kellett, hogy ez mégsem valósul meg. – Magyarországnak nagyon nagy szüksége van a vitára – állítja a volt jobbikos, jelezve 

pártelnökként ő és Gyurcsány állnak legtávolabb egymástól. – Mi vagyunk az a két pártelnök ma Magyarországon, akik a legkevesebb dologban ért egyet. Épp ezért fontos, hogy megmutassuk, így is lehet konstruktív, értelmes vitát folytatni – érvelt Vona, aki azt javasolta, beszélgessenek „nemzetünk és társadalmunk sorskérdéseiről”.

Vona helyszínként a DK tévéjét vetette fel, és élő adást szorgalmazott. A műsorvezetőt Gyurcsány jelölheti ki. Az 2RK elnöke várja a bukott miniszterelnök válaszát, és addig is áldott karácsonyt kíván.

 

Borítókép: Vona Gábor (Fotó: Teknős Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.