Hatalmas titok derült ki Szabó Tímeáékról, maga a társelnök borította a bilit
Hogy mik vannak! Az ész megáll.
Hogy mik vannak! Az ész megáll.
Már az októberi alakuló ülés előtt megkezdődött a Tisza és a DK megtévesztő színjátéka a fővárosban.
Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter a felszínen folytatott csörtéi ellenére több körülmény utal pártjaik összeborulására.
Gyurcsány pátja reagált: gyorsan átalakították a választási mechanizmust.
Ebből baj lesz.
Görgei Artúr és Gyurcsány Ferenc személye, illetve helyzete között hasonlóságot látni súlyos tévedés!
Lefüleltük a fondorlatos tervet.
A pártelnököt kritizálni a Tisza Pártban sem szabad.
Miközben Magyar Péter fordítva ült a lóra, teljes tanácstalanság lett úrrá a baloldalon az amerikai elnökválasztás eredményeit látva.
A DK-vezér szerint pocsékabb hely lesz a világ a jobboldali amerikai elnökjelölt győzelmével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.