Formálódik Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter koalíciója
A fővárosban és az EP-ben is közeledik egymáshoz a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt.
A fővárosban és az EP-ben is közeledik egymáshoz a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt.
Karácsony az új baloldali szivárványkoalíció minden tagjának bizottsági elnöki pozíciókat osztott.
Gőzerővel megy a helyezkedés a baloldalon.
Összenő, ami összetartozik.
Emlékezetes, pár hónapja már a párton belülről is beszóltak Gyurcsány Ferencnek.
Miközben a Demokratikus Koalíció elnöke videót forgatott a Csepelen felgyülemlett szeméttel, a Pest Vármegyei Kormányhivatal megoldotta a kérdést.
A gumigerincű köpönyegforgatókat addig honorálják a baloldalon, amíg tudják hozni a sikeres mutatókat, aztán a „használat után eldobandó” kategóriába kerülnek.
A legutóbbi, 2013-as árvíz idején egyikük sem volt ilyen elkötelezett.
Szerinte a fideszes szavazók juttatták oda, ahol most van, ezért nem kéne őket elárulni.
A bukott miniszterelnök végső elkeseredettségében arról posztolt, hogy Magyar Péter még a Fidesznél is rosszabb lenne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nagyszerűen futballozó Declan Rice teljesen kiakadt saját csapattársa meggondolatlansága miatt.
A Hennessey F5 Evolution E85-tel hozza a 2031 lóerőt és 1960 Nm teljesítményt.
A Gossip Girl és a Buffy, a vámpírok réme sztárja, Michelle Trachtenberg 39 éves korában halt meg idén februárban.
Februárban 9,3 százalékkal, több mint 661 ezer forintra nőtt az átlagkereset.
A törvényhozásban az oroszbarátnak nevezett erők szereznének többséget.
Előbb saját magát feszítette keresztre a pályán, később a szurkolók is megtették vele ugyanezt a közösségi médiában. Marozsán Fábián várhat rá.
Ez az eddigi legígéretesebb hasonló felfedezés.
A törvényhozásban az oroszbarátnak nevezett erők szereznének többséget.
Előbb saját magát feszítette keresztre a pályán, később a szurkolók is megtették vele ugyanezt a közösségi médiában. Marozsán Fábián várhat rá.
Ez az eddigi legígéretesebb hasonló felfedezés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.