Miben hibázott a magyar futball, és most miből lesz pénz? – interjú az NB I rekordeladását nyélbe ütő menedzserrel

Papp Bence az a menedzser, aki tizenöt éves korától építette Tóth Alex pályafutását egészen az NB I rekordját jelentő, 12 millió eurós Premier League-átigazolásig. Lapunknak most arról is beszélt, hogyan ért véget az együttműködésük, de mélyebbre is ástunk. Miért tűntek el a tehetségek a magyar futballban? Hogyan hatnak a csökkenő támogatások és a sportolókat kedvezőtlenül érintő ekhoadózás változása az NB I-re? A saját ügynökségét elindító Papp Bence egyszerre kritikus és optimista.

Papp Bence egyszerre kritikus és optimista a magyar futball kapcsán Fotó: Székelyhidi Balázs

– Vannak vélemények, miszerint jobb lett volna egy köztes lépcsőfok a ­Premier League előtt.
– Utólag könnyű azt mondani, hogy máshová kellett volna menni, bár ez szerintem még nagyon elhamarkodott ítélet. Van egy alapvető dolog, amit sokan hajlamosak elfelejteni: minden esetben a játékos karrierje van a középpontban, így a végső döntés az övé. A menedzser feladata az, hogy felépítse a profilját, megfele­lően pozícionálja és az asztalon lévő ajánlatok tekintetében elmondja, melyik opciónak milyen előnyei és kockázatai vannak. Alex előtt több lehetőség is volt, és – mint szinte minden játékosnak – neki is a Premier League volt az álma, ezt választotta. Ráadásul elég hamar megmutatta, hogy képes ezen a szinten futballozni.

Ha ez a szemlélet már tíz éve kialakul, Tóth Alex nem lenne egyedül

– Van egy kérdés, ami túlmutat Tóth Alexen. Miért csak egy ilyen volumenű transzfert tud felmutatni a magyar bajnokság? A horvát bajnokságnak tizenhat, a szerbnek nyolc legalább tízmillió ­eurós eladása van, az NB I-nek egy. Miért?
– Nem hiszem, hogy azért van ez így, mert Magyarországon nincs elég tehetség. A probléma az, hogy nagyon sok Tóth Alex tűnt el a magyar futballban. Sokszor kompetenciahiány miatt: rosszul mérték fel egy játékos helyzetét, vagy nem tudták megfelelően menedzselni. Komoly probléma volt az is, hogy a magyar piac hosszú időn keresztül elszakadt a nemzetközi realitástól. 

Ha egy külföldi klub egy adott kvalitású játékosért hajlandó fizetni X összeget átigazolási díjként és Y összeget fizetésként, de az a futballista már eleve három Y-t keres, és még háromszor akkora X-et is kérnek érte, akkor a vevő azt fogja mondani: köszönöm, de megyek egy országgal arrébb, ahol nagyobb a piaci hitelesség.

– A klubok nem megfelelően használták fel a magyar futballba fektetett pénzt? 
– Ezt nem lehet feketén vagy fehéren nézni. A magyar futball borzalmas infra­strukturális állapotban volt, és nagy szükség volt a fejlesztésekre. Stadionok, edzőközpontok, pályák, öltözők, akadémiák épültek, ma már tényleg nyugat-európai körülmények vannak. Ezáltal a bajnokság is vonzó célponttá vált a külföldi játékosok szemében. Csakhogy ennek lett egy negatív hatása is: ha egy klub számára nem létkérdés, hogy játékost neveljen és adjon el, akkor könnyen megteheti, hogy egy fiatal elé hoz egy késznek gondolt légióst, mert vele kevesebb a munka rövid távon.

– Későn reagált az MLSZ a fiatal magyar játékosok szerepeltetését anyagilag ösztönző szabályozás bevezetésével?
– A válogatott eredményei sok mindent elfedtek. Marco Rossi kiváló munkát végez, és a magyar válogatott sokszor a játékosállományának piaci erejéhez képest felülteljesített. Ez viszont könnyen azt az érzést kelthette, hogy akkor a teljes magyar futballrendszer nagyon jól működik. Közben lementél egy NB I-es mérkőzésre, és alig láttál fiatal magyar játékost a pályán. Ez hatalmas ellentmondás volt. Most viszont azt látjuk, hogy 2007-es, 2008-as születésű játékosok is lehetőséget kapnak, gyűlnek a fiatalpercek. Szerintem ez a magyar futball jövője. Ha ez a szemlélet már nyolc-tíz évvel ezelőtt kialakul, ma talán nem egyetlen Tóth Alex-nagyságrendű átigazolásról beszélnénk.

Papp Bence: A kluboknak már muszáj észrevenniük a saját tehetségeiket

– A fiatalszabálynak ugyanakkor ellenzői is vannak, akik azzal érvelnek, hogy így nem a teljesítmény alapján kerülnek be a fiatalok a csapatokba.
– Értem ezt az érvet is, de túl sok rossz példát láttam. Volt olyan fiatal játékosom, aki nagyon jó NB II-es szezont futott, felkerült az első csapathoz, jól teljesített, majd megjelent egy szabadon igazolható külföldi játékos, akiben szakmailag nem volt nagyobb potenciál. Mégis a légióst választották, mert kész játékosként lehetett prezentálni, míg a magyarral még dolgozni kellett volna. Az ő fejlődése pedig ott meg is állt. Ha a klubok gazdasági modellje eleve arra kényszerítené őket, hogy saját játékost építsenek, nem kellene ilyen szabály.

– Mi lenne a természetes gazdasági modell?
– El kell fogadni, hogy az NB I egy transzferliga. Nem a Premier League, de még csak nem is a török bajnokság, és nem is kell úgy működnie. A legtöbb magyar klub számára a fenntartható modellnek arról kell szólnia, hogy játékost fejleszt, értéket teremt, majd megfelelő időben és megfelelő piacra értékesít. Ha nincs jelentős merchandising-bevétel, nincs minden hétvégén telt ház és nincs Premier League-méretű televíziós jogdíj, akkor miből lehet hosszú távon gazdaságosan működni? Játékoseladásból. Ezért kell a saját nevelésű vagy fiatalon megszerzett játékost a lehető legmagasabb szintre fejleszteni, megfelelő nemzetközi rutinhoz juttatni, majd jól értékesíteni. A Ferencváros ezen a téren már kialakított egy működő modellt. Az MTK régóta ebben gondolkodik, és most más kluboknál is egyre tudatosabban jelenik meg ez a szemlélet.

Tóth Alex a Fradiból közvetlenül jutott el a Premier League-be Fotó: ADRIAN DENNIS / AFP

– Jelentősen változik a magyar futball finanszírozása. Erre az idényre a korábbi tízmilliárd forint helyett hatmilliárdért kelt el az NB I televíziós jogdíja, és a tao-rendszert is felülvizsgálják. Mi következik ebből?
– Biztosan lesznek klubok, amelyek számára nehéz időszak jön, mert olyan költségvetéssel vagy bérkerettel működtek, amely hosszú távon nem volt fenntartható. Ez az NB II-ben és az NB III-ban különösen erősen jelentkezhet. De az NB I szerintem már elérte azt az infrastruktúrát, attraktivitást és piaci hitelességet, amit nem szabad elveszíteni. Most a klubok jobban rá lesznek kényszerítve arra, hogy észrevegyék a saját tehetségeiket. 

Lehet, hogy egy tizenkilenc éves játékos az első három meccsén hibázik. És akkor mi van? Lehet, hogy az ötödiken is hibázik, de a hatodikon jó lesz, fél év múlva stabil NB I-es játékos, egy év múlva pedig eladják külföldre. Aztán jön a következő. Ennek kellene természetes körforgássá válnia.

– A kormány az ekho szigorítását tervezi a sportolóknál, így az évi 500 millió forintos határ 60 millióra csökkenne, amíg élni lehet a kedvezményes adózással. Több NB I-es klub szerint ez nem okoz majd gondot, ám a Ferencváros például attól tart, hogy kulcsembereket veszíthet el, ami az európai sikereket is veszélybe sodorhatja. Hogyan látja a helyzetet? 
– A válaszomat két részre osztanám. Az egyik, hogy az ekho véleményem szerint a magyar sport felemelkedését szolgáló adózási forma. Nemcsak a labdarúgókra érvényes, hanem a szakemberekre, illetve más sportágakban szereplő sportolókra is. Tehát ennek szigorítása nemcsak a magyar futballisták, vagy a külföldi játékosok felé üzenet, hanem az egész magyar sportra nézve. Ez szerintem nem jó. Másfelől azzal egyetértek, hogy különböző szinteken bizonyos fizetési sapkát érdemes lenne meghatározni, de ezt pont most alakítja ki a piac maga. Ez történik az NB II-ben, ahol racionalizálódnak a bérek. Élvonalbeli szinten viszont egy ilyen, szerintem rossz határértéken megállapított tervezet a klubok nemzetközi sikereit lehetetleníti el. Ha csak a futballnál maradunk: az ekho előtt volt olyan, hogy egymást követő nyolc évben lehetett szurkolni egy magyar klubcsapatnak európai főtáblán? Azzal a részével egyetértek, hogy aki érdemes rá, az inkább kerüljön külföldre és keresse meg a határérték feletti rész sokszorosát, de nem tud mindenki topligába igazolni.

– Ezen a nyáron tizennégy magyar labdarúgó szerződött külföldre az NB I-ből, ami 2008 óta messze a legnagyobb szám a 24.hu gyűjtése szerint. Ez már a szemléletváltás jele?
– Szerintem két folyamat találkozott. Az egyik, hogy egyre több klubnak gazdaságilag is szüksége van a játékosok értékesítésére, így az árak is közelebb kerülhetnek a nemzetközi realitásokhoz. A másik pedig, hogy Tóth Alex története katalizátorként működik. Korábban külföldön sokszor az volt a reakció Magyarországra, hogy drága piac, túlárazott játékosok, nincs értelme innen vásárolni. Most már van egy kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Magyarországon nevelkedett játékosból is lehet Premier League-futballista, nem csak azokból, akik már nagyon fiatalon külföldi akadémiákra kerültek.

Most több dolog egyszerre kényszeríti jó irányba a magyar futballt

– Azért láttunk erre is példákat korábban: Gera Zoltán és Torghelle Sándor 2004-ben, Priskin Tamás 2006-ban ugyancsak közvetlenül az NB I-ből lett Premier League-játékos. Mi történt az elmúlt húsz évben az ő átigazolásuk és Tóth Alexé között?
– Az, amit már említettem: rengeteg játékos elveszett. Nem találtuk meg következetesen azt a modellt, hogyan kell a tehetségeket megfelelő időben játszatni, pozicionálni és a nemzetközi piacra vinni.

– Ebben mekkora volt az ügynökök felelőssége?
– Nagy. Korábban sokszor hallottam a szakmában, hogy nem éri meg külföldre vinni a játékost, mert itthon többet lehet keresni rajta. Ezt soha nem tudtam elfogadni. Az ügynöknek szerintem nem az a feladata, hogy az adott pillanatban a lehető legtöbb pénzt vegye ki egy szerződésből, hanem a játékos teljes karrierjét kell építenie.

Saját ügynökséget indított az NB I legdrágább eladását tető alá hozó menedzser Fotó: Székelyhidi Balázs

– Általában csak a játékosokról, az edzőkről és a klubokról esik szó, amikor egy ország nemzetközi versenyképessége a kérdés a futballban. Mi a helyzet az ügynökökkel? Ön magasabb polcra került egy tizenkét millió eurós Premier League-transzferrel? 
– Azelőtt, ha jeleztem egy külföldi klubnak, hogy van Magyarországon egy érdekes játékos, akit fel lehetne építeni, az csak egy ígéret volt, de most már van mögötte referencia. Amikor lezárult az együttműködésünk Alexszel, Európa számos országából kaptam üzeneteket klubvezetőktől, sportigazgatóktól. Olaszországból, Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Törökországból, Portugáliából. Egy ilyen átigazolás sokat segít, hitelessé tesz. 

A topklubok naponta játékosok százait kapják meg ajánlásként. Nem az a kérdés, hogy valaki el tud-e küldeni nekik egy videót, hanem az, hogy amikor elküldi, megnézik-e.

– Egy-egy rosszul pozicionált játékossal viszont könnyen lerombolhatja azt a hitelességet, amit megszerzett. Érzi a kockázatot?
– Igen, de ez egy szakma, nem szerencsejáték. Tudni kell, hogy kit, mikor és milyen klubnak érdemes ajánlani. Attól, hogy egy Premier League-klub támadó középpályást keres, még nem küldhetem oda automatikusan a saját támadó középpályásomat, ha még négy fejlődési lépcsővel lejjebb jár.

– Jelenleg az egyetlen menedzser, aki tízmillió euró fölötti átigazolást hozott össze a magyar bajnokságból. Mit szeretne felépíteni Tóth Alex után?
– Maradandót alkotni a magyar futballban, amihez egy nagy transzfer még nem elég. Az elmúlt időszakban a saját ügynökségem, a PB Talents & More Agency elindításán dolgoztam, és nagyon motivál, hogy újabb karrierek felépítését segítsem.

– Optimistán tekint a magyar futballra?
– Igen, mert több dolog egyszerre kényszeríti jó irányba a rendszert. Van infra­struktúra. Vannak tehetséges játékosok. Egyre több fiatal kap lehetőséget. A klubok kezdik megtalálni a piaci pozíciójukat. Külföldön is másképpen néznek már a magyar bajnokságra. Mostantól sem fog minden magyar játékos az NB I-ből egyenesen a Premier League-be igazolni. Van, akinek Ausztria lesz a következő lépés, másnak Belgium, Hollandia, Németország vagy valamelyik másik bajnokság. De bebizonyítottuk, hogy tizenkét hónap alatt az NB II-ből is el lehet juttatni egy magyar játékost a Premier League-be. Ha mindenki egy irányba húz, meg lehet csinálni!