Ezért is csúsztatás közös nevezőre hozni Görgeit és Gyurcsányt. Előbbi egyáltalán nem szorul szerecsenmosdatásra, utóbbi viszont (hogy őt magát idézzük) „mi az hogy, nagyon is!”
Alapvetően azért téves a Raáb által sulykolt hasonlóság, mert Görgei nem követte el azt, amivel Kossuth és mások vádolták, Gyurcsány azonban elkövette, amit ő maga ismert be az őszödi beszédében: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogy ha kormányoztunk volna. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Hazudtunk reggel, éjjel meg este…”
De ha nem ismerte volna be, akkor is közismert, hogy hazugságok és trükkök százaival, az igazságot tartalmazó közérdekű adatok eltitkolásával sikerült megnyernie – a rossz kormányzás ellenére! – a 2006-os választásokat. Aztán jöttek – a választási ígéretei ellenére! – a kíméletlen megszorítások, majd a békés tüntetők elleni példátlan rendőri brutalitások, a gazdasági válság és a pénzügyi összeomlás, majd mivel nem tudta kezelni a nagyrészt általa előidézett válságot, még a gigantikus IMF/EU-hitel segítségével sem, négy és fél év után – nem pedig hat év után, mint Raáb írja! – Gyurcsány végül elismerte a felelősségét, és kénytelen-kelletlen távozott a miniszterelnöki posztról. Mint mondta: „Ha én vagyok a változások akadálya, akkor ezt az akadályt most megszüntetem”, de azért hozzátette, hogy nem kíván elmenni, nem adja fel a küzdelmet. Szemben Görgeivel, aki haláláig visszavonultan, magányosan élt.
Mindezek ismeretében az a kérdés: hol van Orbán Viktor vádaskodása, bűnbakállítása és karaktergyilkossága? Nyilvánvalóan csak Raáb képzeletében. És abbeli igyekezetében, hogy tisztára mossa az általa rajongásig szeretett Gyurcsány szennyesét.
Ezért kutyulja össze a történelmi igazságot a saját rokon-, illetve ellenszenvével, a szubjektív, elfogult politikai véleményével. Kár, mert lehet, hogy jó történész, de a politikai propaganda hitelteleníti azt is, amit a történelemről valósághűen ír.
