Alighanem a legfelemelőbb, egyúttal legmakacsabb legenda, illetve tévhit az 1456-os nándorfehérvári diadallal kapcsolatban az, hogy a déli harangozást az akkori pápa az oszmán-török hadsereg fölött aratott nagy keresztény győzelem emlékére/hálájára rendelte el. Minden év július 22-én, amikor megemlékezünk az egyik legnagyobb, valóban világraszóló magyar haditettről, még ma is el-elhangzik ez a joggal büszke, de sajnos kétszeresen is téves állítás.
Ideje megbarátkozunk a történelmi valósággal, mely szerint
III. Kallixtusz pápa valóban elrendelte a harangozást – de nem a nándorfehérvári csata után, hanem előtte! 1456. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepnapján adta ki híres imabulláját, a török invázió elleni keresztes hadjáratra való európai mozgósítás és lelkesítés jegyében.
Másfelől nem délben, hanem délután három és hat óra között – a délutáni és az esti imádság közti idősávra – rendelte el a harangok mindennap háromszori megkondítását a keresztény világ templomaiban.
A legenda mégsem légből kapott, ezért is olyan hihető. Mivel a pápai bulla híre – az akkori hírközlési viszonyok következtében – csak július 22-e után érkezett meg Magyarországra, a győzelmet ünneplő itthoni harangozás összekapcsolódott a III. Kallixtusz által elrendelt európai gyakorlattal – annál is inkább, mivel a következő pápák sem vonták vissza az 1456. évi török veszély elhárítására elrendelt harangozást és imádkozást. Aztán évtizedekkel később,
az 1500-as szentévben egy másik Borgia-pápa, VI. Sándor – az újra erősödő török fenyegetés hatására – szintén bullában fordult a keresztény világhoz, és ismételten elrendelte a mindennapi harangozást, aminek az időpontját azonban áthelyezte déli 12 órára.
Attól kezdve – immár több mint félezer éve – ez a szokás terjedt el Európa-szerte, majd az egész keresztény/keresztyén világban. Ezért a miért, kikért szól délben a harang? kérdésre végső soron nem helytelen a válasz, hogy a Hunyadi, Szilágyi, Kapisztrán vezette nándorfehérvári magyar és szerb hősökért (is).
