Ezen a napon halt meg Hunyadi, a sorozatból ez nem derült ki
Hunyadi Jánost alig három héttel a nándorfehérvári diadal után ragadta el a halálos járvány.
Hunyadi Jánost alig három héttel a nándorfehérvári diadal után ragadta el a halálos járvány.

Az augusztus 6-ai ünnepben összekapcsolódik Jézus Krisztus a nándorfehérvári hősökkel.

Változatos programokkal indít a Nemzeti Örökség Intézete.

Egyik legnagyobb királyunk történetével folytatódhat a sorozat.

A történelmi sikersorozat már top 1-es helyen a Netflixen.

Ameddig a Corvinusok szerencséje kitartott, addig tartott az országé is.

SPORTSZERŰEN – A magyar válogatott balszerencsés, de nem tragikus vereséget szenvedett a törököktől.

Az első három részt megismétlik a nemzeti ünnepen.

A TV2-n debütált a grandiózus sorozat tegnap este.

A sorozat 2024 telén debütál a tévéképernyőn.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tiszából kiugrott szakértő szerint a tiszások többsége alkalmatlannak tartja Magyar Pétert miniszterelnöknek.

Egyre több a kampány, de kormányozni is kell – adott helyzetjelentést a Harcosok Klubjának a miniszterelnök.

Az ónos eső miatt rengeteg a baleset.

Részletek hamarosan – jelezte a kormányfő.

Több mint száz olasz rendőr sérült meg.

Az orosz–ukrán háború negyedik évfordulójára szervezik a megmozdulást.

Egyre több a panasz Von der Leyenre, az Európai Néppárt elnöke támadásba lendült.

Mutatjuk, melyik papírok szállították a legnagyobb hozamot.

A magyar külügyminiszter beszédében szót emelt a világ ismételt blokkosodása ellen is.

A jelenet meghódította a közösségi médiát szerte a világon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.