Mit állítunk? Azt, hogy Weber jobb választás lett volna Európa élére? Utólagos, az elmúlt években szerzett tapasztalataink szerint aligha. Az alternatíva is rossz volt. Mégpedig azért, mert már a jelölés is az volt. Ursula von der Leyennek kétségkívül vannak olyan tulajdonságai, amelyek jól mutatnak egy listán, amikor a jelöltek előnyeit és hátrányait mérlegelik. Tanult, reprezentatív megjelenésű asszony, hétgyermekes evangélikus családanya, aki állítólag amatőr lovasként is megállja a helyét. Triviális dolog, de történetesen Brüsszelben született, anyanyelvén kívül angolul és franciául is jól beszél, felnőttként is élt külföldön. 2019-ben, hatvanévesen elvileg a legjobb korban volt ahhoz, hogy Európa élére álljon.
Ezek talán mind fontos dolgok. A legfontosabb azonban az lett volna, hogy olyan politikai képességekről tegyen már előzőleg tanúbizonyságot, amelyek az Európai Unió, e 450 milliós közösség élére predesztinálják. Kis túlzással csak megszületnie volt nehéz Ernst Albrechtnek, Alsószászország egykori CDU-s miniszterelnökének és korábbi magas rangú eurokratának a lányaként (a Von der Leyen a férjezett neve, 1986-ig Ursula Albrechtnek hívták). A CDU-ban csak az elébe terített szőnyegen kellett végigmennie. A német politikában nem vitte többre a másik Merkel-epigonnál, Annegret Kramp-Karrenbauernél: beosztott miniszterként mindketten hűséges hadnagynői voltak a Németországot és Európát sajnos túlságosan sokáig uraló egykori kancellárnak. Angela Merkel nagyon vigyázott rá, hogy hossszú árnyéka mindenki elől elvegye a napot. Így lett utóda a kancellári székben helyettese, a hamuszürke Olaf Scholz, aki aztán végigmosolyogta kormányfőségének rémes éveit.
Mondhatnánk: Von der Leyennek még így is mindig több kormányzati tapasztalata volt, mint amennyivel Weber a mai napig rendelkezik. Az 53 éves politikus soha életében még csak egy bajor tehenészeti államtitkárságot sem irányított. Nyilvánvalóan sem Von der Leyen, sem Weber nem rendelkezik olyan készségekkel, amelyeket hosszú évek alatt, késhegyre menő tárgyalásokon, a legmagasabb szinten lehet csak megszerezni. Ezért sincs mit azon csodálkozni, hogy Von der Leyen a skóciai vámtárgyalásokon csúfos kudarcot vallott egy olyan dörzsölt üzletemberrel szemben, mint amilyen Donald Trump, ahogyan azon sem, hogy a vakcinabeszerzésben sem állt éppen a helyzet magaslatán a koronavírus-járvány idején. (Magyarország egzecíroztatása láthatóan jobban megy neki.)
Von der Leyen harminc éve az első európai bizottsági elnök, aki soha nem ült kormányfői székben. Elődei, Jean-Claude Juncker, José Manuel Barroso, Romano Prodi és Jacques Santer mindannyian miniszterelnökként szolgáltak előzőleg, éveken (kettejük esetében évtizeden) át képviselve hazájukat az EU és a NATO csúcsértekezletein, Bill Clintontól Barack Obamáig tárgyalva amerikai elnökökkel a világpolitika nehéz időszakaiban is.
Egyikük sem volt tökéletes, Santer 1999-ben le is mondott, és lehet vitatkozni azon, melyikük alkotott igazán maradandót. Mindenesetre Barrosónak nem kis feladattal kellett megbirkóznia akkor, amikor az EU 2004 és 2013 között tizenötről huszonnyolc tagúra, azaz csaknem a duplájára bővült. Ahogy Prodinak sem az euró bevezetésekor. Tudomásul kell persze venni, Európa is hozott anyagból dolgozik. Olyan poltikusok közül lehet választani valakit az unió élére, akik egyáltalán rendelkezésre állnak.
Nem a Charles de Gaulle-ok és a Helmut Kohlok korát éljük.
A tehetségesebbek egy részét pedig az európai fősodor nem fogadja el, a jelen erőviszonyok mellett nem is számíthatnának az uniós parlament támogató szavazataira. Meglátjuk, 2029-ben milyen eredményt hoznak az EP-választások.
De az osztrák Sebastian Kurz talán eddig sem lett volna rossz választás Európának. Kétszeres kancellár, csaknem negyvenévesen már nem tapasztalatlan, konzervatív víziója van Európáról és van benne spiritusz is.
(Ma már alig emlékszünk rá: valaha Junckerben is volt, de később már csak a bárszekrényében. Sajnos éppen azokra az évekre épült le, amikor Európát migrációs válság és terrorhullám sújtotta.) Ráadásul egy osztrákról senki nem is feltételezné, hogy rá akarna telepedni Európára, ami németnél vagy franciánál kicsit mindig gyanús. Nem véletlen, hogy ezekből az országokból nem olyan gyakran választanak európai bizottsági elnököt, ugyanúgy, ahogy soha nincs amerikai NATO-főtitkár sem. Csak remélni tudjuk, hogy a francia elnöki székből szűk két év múlva távozó Emmanuel Macron nem Brüsszelt nézte ki magának 2029-től.
