Rövid kis pihenőt tartottam a zűrzavarban. Kivettem az összes bennszorult szabadságomat és betettem egy csendes sarokba a számítógépet. Elcsendesülés, várakozás, advent. Bizonyos szempontból az év legszebb időszaka. Még az is jól jött, hogy vagy három hétig nem láttuk a Napot. Végül is a fényt vártuk, nem igaz? És karácsonyra meg is érkezett.
A Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap pogány ünnepe után a Gyermek születése.
Jöttek is a jelek sorban, mert a jelek már csak ilyenek, bevonzódnak, szinkronizálódnak. Sapkában jönnek, mint a hetvenes évek, de aztán levetkőznek a meleg szobában, megmutatják magukat. Soha, semmi nem történik véletlenül, nincsenek véletlenek, azokhoz az kellene, hogy Isten elmélázzon egy pillanatra.
Példa. A faluban, ahol élek, van egy kis hirdetőtábla, ritkán állok meg előtte. Most valami odavonz, ellenállhatatlanul, egyértelműen. Olyan, mint valami parancs. A táblán tűzifaajánlat és ügyeleti rendek között kis cédula értesít arról, hogy a közeli kisváros templomában Földi-Kovács Andrea tanúságtétele lesz hamarosan. Nem gondolkodom, megyek. Megrázó és felemelő. Egy ponton hatalmas csattanás hallatszik odakintről. A tanúságtétel katartikus, a történet felettébb ismerős a saját életemből. Szédelegve megyek ki a templomból, az utcán sötétség, csak egy villanyoszlop lángol. Bent felejtem a sapkámat a padon, de csak másnap veszem észre. Karácsonyi ajándékként „természetesen” többek között egy pompás sapkát kapok. Minden a helyére kerül.
De vissza még a várakozáshoz. Igyekszem távol tartani magamtól a zajt, különös tekintettel az eszelősök nehezen felfogható izmozásaira. Néha persze óhatatlanul beszűrődik valami. Hibbant tábornokok hörgései. Hogy szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy háború lesz, olyan, vagy még olyanabb, mint amilyet apáink, nagyapáink átéltek és viszik majd ágyútölteléknek a fiainkat, unokáinkat.
Anyádat. Azt. Eredj te, meg a haverjaid, szedegessetek aknákat, ha akartok. Ezen a ponton kizökkenek némiképp a béketűrésemből.
Ezek a csávók mintha Hasek Svejkjéből kerültek volna elő, erő és derű kell az elviselésükhöz. Nem könnyű meló, de most ez van. Illetve, így vagy úgy, de mindig ez van, csak most talán a szokásosnál is nagyobb a bizonytalanság.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!