Deák Dániel erre megjegyezte, Horn Gábor egy olyan dokumentumról állítja, hogy hamisítvány, amit nem látott. – A számok valódiak, a Mediántól származnak, és meghamisították azt a számot, amit a nyilvánosságban publikáltak – erősítette meg korábbi állítását. Kijelentette:
a Fidesz vezet, és Orbán Viktor azért kommunikálja, hogy nagy a tét, mert azt szeretné, ha éreznék a választás tétjét a szavazók és elmennének szavazni.
Vita a Barátság kőolajvezeték körül
Abban a témában, hogy a Barátság kőolajvezetéken nem érkezik olaj, azt mondta: az ukránoknak fizikailag lehetőségük lenne újraindítani az olajszállítást, csak politikai okokból nem teszik meg, ezt az ukrán elnökhöz közel álló szereplők is elmondták.
Horn Gábor kijelentette: azon sem csodálkozna, ha az ukránoknak fontosabb lenne, hogy az oroszok által szétlőtt rendszereiket helyrehozzák, mint a velük szemben „elképesztően arrogáns és arcátlan magyar kormánynak” tegyenek bármit annak érdekében, hogy „működjön ez a dolog”. – Ráadásul a horvátok felkínálták a megoldást – tette hozzá.
Közölte, a Fidesz vezetői biztosan nem gondolják, hogy jól állnak, a háborús fenyegetés, rémhírterjesztés is ezt bizonyítja. Úgy fogalmazott, az ukránoknak igenis lehet titkolnivalójuk Magyarország, „Oroszország beépített ügynöke” elől. – Nem korrekt az ukrán népet ellenségnek beállítani – mondta. Deák Dániel hangsúlyozta:
magyar állampolgárként kikéri magának azt a kijelentést, „hogy a magyar kormány az oroszoknak kémkedik”.
Felháborítónak nevezte továbbá, hogy Magyar Péter, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, meg sem szólalt ebben az ügyben, el sem ítélte azt, hogy Ukrajna nem küld olajat Magyarországra. Ez nem rémhírterjesztés, hanem a magyar energiabiztonságot veszélyeztető kérdés – emelte ki.
Az olcsó olajnak köszönhető a rezsicsökkentés
Horn Gábor azt mondta, négy éve lehet tudni, hogy ez az ellátás veszélyes, hiszen Oroszország „egy ócska agresszorként” megtámadta a szomszéd országot és elfoglalta annak egyötödét, és ezzel fenyegeti egyébként Magyarországot is. „Ezek az oroszok, ezek a gazemberek”, Putyin vezetésével, lerombolták az átjátszóállomást, az egész ukrán energiaellátást. A megoldás az Adria-kőolajvezeték – tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!