A magyar válogatott kapusedzője az Eb-ről a tanterembe ment tanítani

Hetedik éve dolgozik kapusedzőként a magyar férfi-kézilabdaválogatottnál Porobic Haris. Az 59 éves, bosnyák származású tréner több mint három évtizede él Magyarországon, azóta több magyar csapatnál, köztük a Szegednél és a Veszprémnél is segítette a kapusok munkáját. Amikor letelepedett Szegeden, tanárként kezdett dolgozni, és a pedagógusi pályát egyetlen percre sem hagyta el. Így fordulhat az elő, hogy Porobic Haris szerdán még a magyar válogatott kispadján ült a horvátok elleni Európa-bajnoki mérkőzésen, majd pénteken már egy szegedi középiskolába ment tanítani.

Porobic Harisnak a kézilabda és a tanítás is nagyon fontos

Alig egy hónap múlva lesz harminchárom éve, hogy Magyarországra jött, mert nem szeretett volna háborúba menni a délszláv háborúban. Akkor csak rövid időre tervezett, tovább akart menni, de gyorsan új otthonra talált. Porobic Haris Szegeden van otthon, és Magyarországot tartja a hazájának, és azzal, hogy a magyar férfikézilabda-válogatott kapusedzője lett, egy álma vált valóra.

Porobic Haris egy-egy világverseny után élménybeszámolót tart a diákjainak, szerencsére az utóbbi években a sikerekről mesélhetett. Fotó: MKSZ

Porobic Haris élménybeszámolóval kezdte a tanórát az Eb után

– A januári Európa-bajnokságról hazatérve mennyi szabadságot vett még ki az iskolában?
– Egy percet sem. Csütörtökön érkeztünk haza, pénteken reggel már mentem tanítani. De ebben nincs semmi különös, nálam ez a megszokott menetrend, mindkét munkámat, az edzőit és a tanárit is nagyon szeretem. Amikor a magyar válogatottnál dolgozom, akkor fizetés nélküli szabadságon vagyok, és a kollégáim segítenek abban, hogy ott csak a kapusokkal kelljen foglalkoznom. Persze előre dolgozom, előkészítem a tananyagot, és a diákok is haladnak. Amikor a válogatottal vagyok, akkor is figyelemmel követem, mi történik az iskolában, rendszeresen beszélek a kollégákkal. A diákok biztosan nem szenvednek hiányt, mert nem vagyok ott velük.

– Élménybeszámolót szokott tartani nekik?
– Ők kérik ezt. Szegeden, a Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziumban, a sporttagozatos osztályoknak sportelméletet tanítok és testnevelő tanár vagyok. 

Ilyenkor az első órákon elmesélem, mi történt, a gyerekek pedig kérdeznek, és mivel sportolók, mélyebben is érdekli őket, hogy mi történt. Örömmel hallgatják a beszámolómat. Mindig elmondom nekik: legyen az a célotok, azért dolgozzatok, hogy egy világeseményen képviseljétek a hazátokat.

A magyar válogatott olimpiai kvalifikációjában főszerep jutott a kapusoknak, így a kapusedzőnek is sok munkája volt a párizsi kvótában. Fotó: MKSZ

Harminchárom éve Szeged az otthona

– Amikor erről beszél, milyen érzésekkel teszi? A régi Jugoszláviában, a mai Bosznia-Hercegovinában született, de jó ideje itt él Magyarországon.
– Alig egy hónap múlva lesz harminchárom éve, hogy Magyarországon, Szegeden élek, 1993. április 27-én jöttem. Nagyon sokat köszönhetek Magyarországnak, a magyaroknak, mert az első perctől kezdve dolgozni tudtam, itt tudtam biztonságban felnevelni a gyermekeimet, amihez a magyarok, a szegediek nagyon sok segítséget adtak. 

A hazámnak érzem már az országot, és így a válogatottnál a hazámat képviselem, ami rendkívüli érzés.

– Miért pont Magyarországra esett a választása?
– A délszláv háború miatt döntöttem úgy, hogy eljövök Boszniából. Akkor huszonhét éves voltam, de nem akartam harcolni mások politikai nézetei miatt, és békében szerettem volna élni. Amikor idejöttem, elveszett voltam, a nyelvet nem beszéltem, és sok kötődésem sem volt. Úgy voltunk a feleségemmel, hogy rövid ideig maradunk, aztán továbbmegyünk valahova. Ám az első pillanatban olyan szeretettel fogadtak, hogy gyorsan otthon éreztük magunkat. Így harminckét éve Magyarország és Szeged az otthonunk. Büszke vagyok arra, hogy hasznos tagja lehetek a társadalomnak.

– Ha nem ismerte a nyelvet, hogyan boldogult? Rögtön beiratkozott, és magyar nyelvórákat vett?
– Még ma is tanulom a nyelvet, mert vannak még nyelvtani problémáim. Ugyanakkor nagyon gyorsan, autodidakta módon tanultam magyarul. 

Csak a feleségemmel beszéltem az anyanyelvemen, sétáltunk a városban, figyeltem, mit mondanak az emberek, igyekeztem csak magyarul kommunikálni, néztem a televíziót, hallgattam a rádiót és olvastam. Így sikerült gyorsan elsajátítanom a nyelvet.

Amióta Magyarországon él, tanárként dolgozik

– Ez segített abban, hogy gyorsan munkát találjon?
– A bosnyák testnevelési egyetemen szerzett diplomával és okleveles kézilabdaedzői papírral a zsebemben érkeztem Magyarországra. Rögtön a sportban kezdtem keresni a lehetőségeket. Ugyan tudtam volna még játszani, de a háború miatt ennek adminisztrációs akadályai voltak, így maradt az edzősködés és a tanítás. Szerencsém volt, mert nagyon gyorsan jött a lehetőség: az országosan is ismert sporttagozatos iskolában, a szegedi Odessza II-es Általános Iskolában kerestek kézilabdaedzőt és tanárt. Botos István igazgató úr bízott bennem, és bár nem volt könnyű feladat, gyorsan sikerült megtalálnom a helyemet. Közben szegedi női csapatoknál kezdtem edzősködni, majd később rájöttem, hogy inkább a férficsapatok mellett a helyem.

Lépésről lépésre haladtam, de mindig láttam a fényt az alagút végén.

– Gyorsan a város legnagyobb egyesületénél, a Pick Szegednél találta magát.
– Az akkori elnökkel, Kővári Árpáddal kezdtünk el beszélgetni, ő feltérképezte, mit tudok, az utánpótlásban kezdtem dolgozni, és így indult el egy majd két évtizedig tartó közös munka. Nem sokkal később arra kértek, hogy kezdjek el foglalkozni a kapusokkal, így lettem kapusedző. A felnőttcsapathoz 1999-ben kerültem, és nagyszerű kapusokkal dolgozhattam együtt, akik mellett én is képezhettem magam. Elég, ha Perger Zsolt vagy Puljezevics Nenad nevét említem.

Évekig elválaszthatatlan párost alkottak Mikler Rolanddal, a Porobic Haris Dunaújvárosban figyelt fel a fiatal kapusra, a közös munka pedig igazi sikersztori. Fotó: Nemzeti Sport

Mikler Rolanddal együtt futott be

– A nagy lépést mégis Mikler Roland hozta a pályafutásában, akivel együtt lettek ismertek, fogalmazzunk úgy, együtt futottak be. Rögtön látta benne a tehetséget?

– Láttam őt védeni Dunaújvárosban, és rögtön jeleztem Szegeden, hogy igazoljuk le. Elsőre nem sikerült, mert lokálpatriótaként ragaszkodott a dunaújvárosi csapathoz, de a második évben, egy kis segítséget kérve barátjától, Zubai Szabolcstól, már ide tudtuk hozni Szegedre. A tehetsége mellett az elhivatottsága és a munkamorálja volt az, ami tetszett nekem. 

Nagyon sokat dolgoztunk együtt, és sikeresek voltunk. Amikor lejárt a szegedi szerződése, nem akartak vele hosszabbítani, ezzel nem értettem egyet, mert most is tartom: Európa egyik legjobb kapusa. Így alakult, hogy amikor Veszprémbe igazolt, mentem vele én is.

– Hosszú fizetés nélküli szabadságot kapott a szegedi iskolában?
– Ne gondolja, hogy befejeztem a tanítást. Veszprémben úgy kötöttem szerződést, hogy jeleztem: szeretnék tanítani is. Áthelyezéssel a Veszprémi Ipari Technikumba kerültem. Tudom, furcsa lehet, de nekem szükségem van a tanításra is, hogy teljes legyen az életem. Tanárként nagyszerű dolog azt látni, hogy érkezik egy kilencedikes, tizennégy éves gyerek, majd a befektetett munkával tizenkettedikben egy fiatal felnőttet engedünk el az iskolából. Jó érzés elkísérni ezen az úton, és látni, honnan hova jutott. De ez a kapusedzői munkára is igaz.

– Volt feladata bőven, a legnagyobb sikereit ott érte el klubszinten.
– Szép időszak volt valóban, nagyon jó csapatnál dolgozhattam, kiváló kapusokkal, és szép sikereket érhettem el velük. A sikerek mellett nagyon fontos, hogy ebben az időszakban a Bajnokok Ligájában tudtam tapasztalatot szerezni. Háromszor jutottunk el a legrangosabb európai kupasorozat négyes döntőjébe, Kölnbe. Amellett, hogy a mai napig folyamatosan képzem magam, ez az időszak is rengeteg tapasztalattal járt, ami meghatározó volt a pályafutásomban.

A világ legjobb kapusaival és edzőivel találkozhattam. Rengeteg szakmai kapcsolatot alakítottam ki, ami később sok esetben barátsággá változott. A mai napig élnek ezek a kapcsolatok, kölcsönösen tiszteljük és segítjük egymást.

A magyar címeres mez álom volt a trénernek, immár hetedik éve ő felel a férfikézilabda-válogatott kapusainak felkészítéséért. Fotó: Kurucz Árpád

A magyar válogatott kapusedzői posztjáról álmodott

– Veszprémből egyenes út vezetett a magyar válogatotthoz?
– A válogatotthoz 2019-ben kerültem, akkor keresett meg Gulyás István szövetségi kapitány, akivel Veszprémben dolgoztam együtt, ismerte a munkámat és a filozófiámat. 

Nem kellett sokat gondolkodnom, mert régi álmom volt, hogy a magyar válogatott mellett dolgozhassak. Amikor váltás történt a kapitányi poszton, és Chema Rodríguezt nevezték ki – akivel előtte a válogatottnál dolgoztunk együtt –, leültünk, és megbeszéltük, hogy folytatjuk a közös munkát.

– Ha valaki látja a válogatott edzését vagy a csapat mindennapjait, úgy tűnhet, mintha a kapusok és a kapusedző csapat lennének a csapatban, szinte nem is látni külön a négy embert.
– Nem különülünk el a csapattól, de más munkát végzünk, ezért tűnhet úgy, hogy mi csapat vagyunk a csapatban. Nemcsak az edzéseken dolgozunk másképp, a meccsek előtt külön is videó­zunk, és készülünk az ellenfélből, aprólékosan, a kapus szemszögéből is elemezzük a játékukat. Ez az eredményen is észrevehető. Mindig mondom, ha mezőnyjátékos hibázik, a kapus ott van, hogy javítsa a hibát. Szerencsére az elmúlt években és most is kitűnő kapusokkal, kiváló emberekkel dolgozhattam együtt. Nemcsak a válogatott edzőtáborában vagyunk kapcsolatban, a szezon közben is sokat beszélgetünk, folyamatos a kapcsolat, és ha a véleményemet kérik vagy segítséget kérnek, ott vagyok nekik, a telefonom mindig be van kapcsolva.

– Kapusposzton jól áll a válogatott?
– Volt egy generációváltás, ami a kapusokat is érintette. Palasics Kristóffal dolgoztam már Veszprémben, ismertük egymást, ahogy Chema, úgy én is mellette tettem le a voksomat, amikor a fiatalításról beszélgettünk. Ugyanakkor nagy szükség van Bartucz Lacira is, akinek hatalmas rutinja van, és bármikor pályára lehet küldeni. Pozitívan hat a jelenléte, a tapasztalatát át tudja adni a fiataloknak. Az Európa-bajnokságon Andó Arián volt velünk, most Nagy Benedek kapott meghívót márciusra. A Szeged kapusa, Radvánszky Attila már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, a ferencvárosi Győri Kristóf hétről hétre remek teljesítményt nyújt, de említhetném Borsos Mátét is, akivel a PLER-ben dolgozom együtt. Kellenek a trónkövetelők, nem baj, ha a jelenlegi kerettagok érzik a konkurenciát, mert ez még jobb munkára sarkallja őket.

– Ha már a PLER csapatát említette: a válogatott és az iskola mellett klubcsapatoknál is dolgozik. Lassan az M5-ös autópályán útszakaszt neveznek el önről.

Ne is mondja! Az Útinform a barátom, de még így is rendszeresen belefutok egy-egy dugóba. A közösségi oldalon, ha kirakok egy képet, hogy állok a dugóban, kapom is az ívet rendesen. Veszprém után Cegléden, majd Tatabányán dolgoztam, most a PLER-nél segítem a kapusok munkáját. Nem költöztem el Szegedről, heti három-négy alkalommal megyek edzésre és meccsre. Fontos, hogy napi szinten is munkában legyek.

A sok feladat mellett a család főszerepet játszik Porobic Haris életében, minden szabadidejét velük tölti. Forrás: Facebook

A szabadidő mindig a családé, de ott is van egy kis kézilabda

– A családja elfogadja, hogy ilyen sokat van távol?
– Ez mindig nehéz kérdés, de nagyon sok támogatást kapok tőlük. A szabadidőm teljes egészében az övék, és természetesen figyelek arra, hogy minél több időt lehessünk együtt. A feleségem, Melinda a Szegedi Tudományegyetemen tanít testnevelést, a két lányom Kispesten kézilabdázik. Mindketten a kapuban kezdték, de a nagyobbik, Zita már a mezőnyben játszik, balátlövő, Zoé viszont kapus. Nyaranta Horvátországban, Omisban van egy nagy nemzetközi kapustábor. A szakmai programját én raktam össze, és természetesen ott is vagyok a tábor idején, dolgozom a kapusokkal. Huszonöt-harminc országból száz-százhúsz kapus érkezik minden évben, Magyarországról is. 

A kisebbik lányom egyszer eljött velem, és mondtam neki, hogy ez nemcsak nyaralás, hanem edzés is. Beállt, és dolgozott velünk. Nem sokkal később a feleségem szólt, hogy Zoé szeretne valamit mondani. A lányom kijelentette, hogy kapus szeretne lenni. Elmondani sem tudom, milyen boldog voltam. A kézilabda mellett a tanulás is fontos mindkettejüknek, én pedig igyekszem segíteni őket.

– Ennyi minden mellett mikor tud pihenni, és mivel kapcsolódik ki?
– Amikor vége a klubszezonnak, és az iskola is befejeződik, van egy-két hét, ami csak a pihenésről és a családról szól. Ez nagyon fontos feltöltődés. Számomra kikapcsolódás az is, ha a lányaim­mal foglalkozhatok, persze ott is kiemelt szerepet kap a kézilabda.