A magyar válogatott kapusedzője az Eb-ről a tanterembe ment tanítani
Porobic Haris Boszniából érkezett, de Magyarországot is hazájának tekinti.
Porobic Haris Boszniából érkezett, de Magyarországot is hazájának tekinti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt van minden, amit az állami támogatásról tudni kell.

Ezúttal Esztergomban tartják találkozójukat a digitális polgári körök.

Egyértelmű állásfoglalást várnak.

Reban Zsolt szívbeteg volt, az utcáról vitték el egy kiképzőközpontba, ahol nem sokkal később elhunyt.

Izrael védelmi minisztere közölte, hogy országa „megelőző” támadást indított Irán ellen. Cikkünk frissül.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára beszélt erről.

Terrorcselekmény elkövetése szándékának a gyanúja miatt őrizetbe vettek egy fiút.

Szökőévben született, így papíron csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

Az idény eddig mérkőzései nem a Fradi sikerét ígérik, de nem kizárt a meglepetés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.