Az egyik kiskacsa nem olyan, mint a többi, húzd át! – a 70-es években kaptunk ilyen feladatokat a munkafüzetben. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer az Európai Unió – amelynek az Egység a sokféleségben a mottója, de ezt leginkább a nemi és etnikai kisebbségekre vonatkoztatja – ugyanígy működik majd. Túlzásnak neveztük, amikor Umberto Bossi a Nyugat Szovjetuniójának nevezte az EU-t. Ma már nem állunk nagyon messze ettől, noha a gulágnál még szerencsére nem tartunk.
Az irányvonal persze világos. Évek óta írunk e hasábokon Brüsszel lopakodó hatáskörbővítéséről, amelyet a tagállamok – vagyis a szuverén nemzetek – rovására könyököl ki magának. Most ennek a legújabb példáját láthatjuk abban, ahogyan az unióban fellelhető orosz vagyon, mintegy kétszázmilliárd euró önkényes felhasználását meg akarják oldani, hogy Ukrajnát pénzelhessék; a végső döntést a jövő heti EU-csúcs mondhatja ki. Jogászaik mindenesetre készen állnak – ha másra nem, az európai demokrácia sárba tiprásával felérő csűrés-csavarásra. Nincs ehhez szükségük másra, mint az egyhangú döntéshozatal felváltására a többségivel, mégpedig mondvacsinált ürügyre, egy „vészhelyzeti záradékra” való hivatkozással.
Ugyanilyen jogi kiskapukat dolgoztak ki olyan, hazánkat is érintő kérdésekben, mint az orosz energia behozatala – itt az a trükk, hogy szankció helyett kereskedelempolitikai lépésnek csomagolják be, mert ennek egyszerűbb a döntéshozatala –, vagy az ukrán uniós csatlakozás egyfajta lebutított változatának felvetése.
Írtunk már arról is, mennyire ellentétes a jogbiztonsággal az orosz vagyon önkényes felhasználása; főleg abból a hiú ábrándból kiindulva, hogy az oroszok majd elveszítik a háborút, és a pénzt jóvátételként kapja meg Ukrajna. Itt és most az a legérdekesebb, ahogyan a háborúpárti brüsszeli elit a legkevésbé sem válogat az eszközökben, hogy elérje illuzórikus célját, Moszkva legyőzését. Nagy igyekezetében ugyanakkor nem képes figyelni már arra sem, hogy megőrizze legalább a látszatot. Az oroszok pénzének szabad felhasználásától ódzkodó, mert a saját tőkepiaci felelősségével tisztában lévő Belgiumot – mint az Európában fellelhető orosz vagyon nagy részének kezelőjét – azzal fenyegetik, hogy hazánkhoz hasonlóan az uniós szégyenpadra küldik, diplomatáit a margóra szorítják, ha nem áll be a sorba.
E ponton azonban lehull az álarc. Nem az az érdekes, mit mondasz, hanem az, hogy nem illik a magasröptű brüsszeli elképzelésekbe. Innentől fogva téged át kell húzni, mint kiskacsát az iskolai munkafüzetben. Páriaként élhetsz tovább, de hallgass a neved. A „jogállamiság”, a „fékek és ellensúlyok” meg a hasonlók jogászi bikkfanyelvbe csomagolt furkósbotok. Mindez most azért aktuálisan is érdekes, mert Ursula von der Leyen kikérte magának, hogy Donald Trump, úgymond, beleszól az európai demokráciába.
Egyrészt az Európai Bizottság elnöke ezt soha nem kérte számon Joe Biden elnöksége idején, amikor az amerikaiak konkrétan nemzeti választásokba is beavatkoztak, emlékezetesen nálunk is. Az akkor valahogy nem volt probléma, mert Washingtonban Brüsszellel éppen egy követ fújtak. (Arról nem is beszélve, hogy ezúttal egy egyszerű, igaz, Európát erősen lefitymáló amerikai nemzetbiztonsági stratégiáról van szó, míg Bidenék konkrét dollárkötegeket utaltak házi kedvenceiknek.) De lényegesebb ennél, hogy Von der Leyen – aki annak ellenére került az EU élére, hogy 2019-ben el sem indult az uniós választásokon – úgy vonja kérdőre Trumpot, mintha őt magát fikarcnyit is érdekelné a polgárok véleménye. Az egymást érő európai választások alapján úgy tűnik: az idő nem Brüsszelnek dolgozik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!