A békés adventi heteit tölti éppen Európa, vagy legalábbis erre vágyik. Az ünnep hangulatos eseményei a karácsonyi vásárok, márpedig a németeknek – akik tíz éve nemcsak magukra, de Európára is vonták a migrációs bajt – csaknem kétharmada fél kimenni ezekre egy felmérés szerint. A fenyegetés alaphangját idén egy marokkói adta meg Weimarban – Schiller, Herder és Goethe városában, de hagyjuk is, a migránstanszéken ez magas, mint nyúlnak a lórács –, amikor késsel hadonászott a vásárban. Paprikasprével tették ártalmatlanná, többen megsérültek. A legritkább esetben nem bevándorlók ilyenkor az elkövetők.
Németországban – amelyet azért emelünk ki, mert fejétől bűzlik az uniós hal – a polgárpénznek nevezett szociális segély felerészben külföldiekhez, kétharmadában „migrációs hátterűekhez” kerül.
Viszont egyes német tartományok börtöneiben a fogvatartottak fele külföldi. Angela Merkel ma már nyugdíjasként szégyenkezhetne azon, mennyire „megcsinálta” a németek szerencséjét – ha már a Wir schaffen das kijelentéséből európai szállóige lett –, de önmentegető emlékirataiból inkább úgy tűnik, igen távol áll ettől.
A kérdés tehát az: a migrációs válság kezdete óta eltelt tíz évben tanult-e Európa az elkövetett hibákból?
Sajnos e héten újra megerősítést nyert: Brüsszel a legkevésbé sem. Ragaszkodnak hozzá, hogy jövőre minden tagállamnak végre kell hajtania az EU alapvetően továbbra is befogadáspárti migrációs paktumát, mégpedig az úgynevezett szolidaritási mechanizmussal. Hogy érint ez bennünket? Rosszul – nem számítunk ugyanis migrációs nyomás alatt lévő országnak, tehát vagy migránsokat kellene befogadnunk tízezrével, vagy fizetnünk utánuk fejenként mintegy nyolcmillió forintot. De miért is nem állunk migrációs nyomás alatt? Azért, mert hazánk 2015-ben gondoskodott déli határa (és Európa!) védelméről, elriasztva a kívülről betolakodók jelentős részét. Ezért nemhogy költségtérítést nem kaptunk, sőt büntetésben részesültünk, most már érvként hozzák fel velünk szemben: mivel – a magunk erejéből! – nem állunk „nyomás alatt”, fővesztés terhe mellett részt kell vennünk a szolidaritási mechanizmusban.
Ilyen hát a brüsszeli logika: okos szenved, mert szamár nem enged. Persze az okos sem enged.
Nem fizetünk, nem fogadunk be ránk erőltetett migránst. Ez hazánknak elvi – ha úgy tetszik, szuverenitási – kérdés.
A munkaerőhiány csökkentésére Magyarországra is jöhetnek vendégmunkások, meghatározott feltételekkel. De nem oktrojált akárkik. E megközelítésbeli különbség annál is szembetűnőbb, mivel – ha burkoltabban is – megjelennek Európában azok az elképzelések is, amelyekből nyilvánvaló, hogy a tömeges bevándorlás és a jövevények integrálása korántsem az a fényes siker, aminek be próbálták állítani. Az unión kívül, Albániában, Ugandában fogadnák első körben az új menedékkérőket, a jelenlegi, gyalázatosan alacsony aránynál fokozottabban toloncolnák ki az elutasítottakat. A svédeknél a bűnelkövető migránsok egy (!) napot tölthetnek börtönben, másnap repülnek az országból, a dánoknál meg a hatóság elveszi az ékszereiket, hogy fedezze az élelmezésüket. (Mekkora patáliát csapna nálunk ebből a Helsinki Bizottság…) Németország legnépszerűbb pártjának, a bevándorlásellenes AfD-nek is lennének még ötletei.
Lehet választani! Az Európai Néppártba, az uniós fősodorba simuló Tisza Párt a migráció mellett tette le a voksát, noha ezt a magyarok döntő többsége elutasítja.
EP-képviselőik szerint „unalmas a homogenitás”, illetve „fogadjunk be mindenkit”. Mi mindenesetre maradnánk a magunk békés karácsonyi vásárainál – nekünk migránsok nélkül sem unalmasak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!