Karácsony Gergely reagálásában arról beszélt, hogy a BKK ez évre vonatkozó üzleti tervében a tavalyihoz képest lényegesen nagyobb közlekedési kapacitás megrendelése szerepel.
„Hazugságok jellemzik Karácsony Gergely világát”
– „Nem a békákat kell megkérdezni a mocsár lecsapolásáról” , így beszélnek önök a választókról – szembesítette a főpolgármestert a budapesti Fidesz frakcióvezetője. Wintermantel Zsolt rámutatott: az efféle elszólások nem bakik, hanem ez maga a szemlélet, amit a baloldali városvezetés képvisel. Ezután Karácsony Gergely válaszát a Fidelitas akciója egy rövid időre megszakította: egy molinót tartottak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Karácsony Gergely arcképe volt látható a Lánchíddal a háttérben, utalva a nemrég kirobbant botrányra.

A BKK részletesen elemzi az utazási adatokat, és ez alapján hozott döntést, de a társaság hibázott, amikor ennek kommunikációját nem tervezte meg –mondta Karácsony Gergely. Kiemelte: összességében a kapacitás bővítéséről és egy jó menetrend kialakításáról szólt a javaslat.
Azért kérte a BKK-tól, hogy vonja vissza a menetrend módosítására vonatkozó javaslatát, mert a bizalom újraépítése önmagában fontosabb, mint egy szakmailag kimunkált menetrend, amely egy felmenő rendszerben új viszonylatok kialakítását is tartalmazta volna – mondta. Karácsony Gergely szerint Walter Katalin elhíresült mondata nagyon rossz mondat. Hozzátette ugyanakkor:
nem gondolja, hogy ez felülírja három év jó munkáját.
A főpolgármester felszólalását a Fidelitas akciója egy rövid időre megszakította. Az aktivisták egy molinót tartottak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Karácsony Gergely arcképe volt látható a Lánchíddal a háttérben, és az volt olvasható rajta:
Kinek jutott a 1,5 milliárdos hídpénz-mutyiból?
Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek meg a 2023. december 18-án elhunyt Dózsa László színészről, rendezőről, a január 7-én meghalt Finta József építészről, a nemzet művészéről, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotóról, valamint a január 8-án elhunyt Marsi Péter Pál vegyészről, aki a MIÉP közgyűlési képviselője volt.
További Belföld híreink
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester, mellette Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!